13 éves rabló ellen emelt vádat az ügyészség
A fiú egy felnőtt társával együtt, pénzváltás címén rabolt ki egy embert Budapesten.
A fiú egy felnőtt társával együtt, pénzváltás címén rabolt ki egy embert Budapesten.
A két férfi két alkalommal is kirabolta ugyanazt a rákosmenti dohányboltot.
Így akarták rávenni a szülőket arra, hogy adják át az értékeiket.
A férfi hamis személyazonossággal új életet kezdett, és egy helyi építkezés vezetőjeként dolgozott. A magyar nyomozók a mexikói hatóságokkal együttműködve kapták el, de az FBI is besegített.
Fegyverrel próbálta megszerezni egy házaspár értékeit Óbudán.
A 33 éves férfi tavaly nyáron négy alkalommal rabolt ki pécsi dohányboltokat, amivel összesen 530 ezer forintot zsákmányolt. A Pécsi Járásbíróság ítélete nem jogerős.
Egy parkolóban próbált pénzt szerezni, de zsákmány nélkül kényszerült lelépni. Egy kamera azért felvételt készített róla.
Kedden délelőtt próbáltak kirabolni egy ékszerboltot a fővárosi Ferenc körúton. Az eladó azonban nem hagyta magát.
A két erőszakos férfi tavaly áprilisban csapott le két helyen a fővárosban: áldozataikat kifosztották és megverték.
Egy 36 éves férfi múlt csütörtökön rabolta ki a Bocskai úti ékszerboltot. Társa, egy 46 éves nő a közelben várta.
A rendőrség videófelvételt tett közzé a február 15-i rablásról, a képen látható férfit keresik.
Egy 26 éves monori férfi két fiatal fiú karácsony estéjét keserítette meg.
A rabló fegyvert fogott a bankfiók egyik dolgozójára, a másikat pedig azzal fenyegette, hogy baj lesz, ha meg meri nyomni a vészjelző gombot.
Szabályosan közlekedett az a férfi, aki elgázolt csütörtök délután egy menekülő bankrablót a kőbányai Kőrösi Csoma Sándor úton.
Lehet, hogy valamelyik eset ismerős lesz, de így együtt nagyon üt.
A rendőrség keresi a férfit.
A 17 éves rabló "Amandaként" mutatkozott be, így terelte el a sértett figyelmét. Társai jól meg is verték.
A budapesti rendőrök 18 gyűrűt és két pár fülbevalót foglaltak le, a Norvégiában zsákmányolt ékszerek nagy része előkerült. A rablót még kint elkapták.
Egy férfi áprilisban bántalmazott egy idős embert, aki belehalt sérüléseibe. Ezután két tettestársával elvitte értékeit. Az elkövető és egyik társa már rendőrkézen van, harmadik társuk elfogásában a lakosság segítségét kéri a rendőrség.
Egy 18 éves és egy 17 éves fiatalember kétszer is rabolt múlt héten a Margitszigeten. Részben a térfigyelő kamerák felvételeinek köszönhetően sikerült azonosítani őket.