#rendező

Álmában halt meg az EastEnders rendezője
 

Álmában halt meg az EastEnders rendezője

Pajzsmirigyrákban 54 évesen elhunyt Antonia Bird brit film- és tv-rendezőnő, akinek nevéhez olyan mozifilmek fűződnek, mint a Pap, az Eszelős szerelem, a Farkaséhség vagy a Kémvadászok című tv-sorozat.

MTI MTI


 

"Soha nem vettem fel azt, ahogyan szeretkezem"

Szirtes Andrást ma már nem érdeklik a díjak, sem az, hogy ki mit gondol róla és a művészetéről. A nemzetközi hírű kísérleti filmes szerint a morális határok feszegetése megéri, hogy a nézők viszolyogva nézzenek az alkotóra. És meggyőződése, hogy a jövőt a társadalmi beidegződéseket elutasító húszévesek jelentik. A saját bevallása szerint a 'tűrt" kategória határán egyensúlyozó Szirtes 25 éven keresztül forgatta Filmnapló című moziját, melyet most negyvennapos vetítés során mutat be. Interjú.

Veréb Veréb




Jiří Menzel: a temetésem koronázza meg a filmjeimet
 

Jiří Menzel: a temetésem koronázza meg a filmjeimet

Menzel filmjei pontosan olyanok, mint a mögöttük álló ember: végtelenül őszinték és nem akarnak többnek látszani annál, amik. Hogy milyen egy 75 éves, Oscar-díjas cseh rendező dióhéjban elférő világa? És mit gondol a Facebookról? És miért nem fogott kezet a rajongójával? A Titanic Filmfesztiválon beszélgettünk a Szigorúan ellenőrzött vonatok és az Őfelsége pincére voltam rendezőjével.

Czibolya Tamás Czibolya Tamás


Végzős rendezők is pályázhatnak pénzre a filmalapnál
 

Végzős rendezők is pályázhatnak pénzre a filmalapnál

A filmművészeti egyetem azon rendező szakos hallgatói, akik pénzhiány miatt nem készíthették el vizsgafilmjüket, pályázhatnak a Magyar Nemzeti Filmalaphoz (MNF) - hangzott el csütörtökön a filmes szervezet által szervezett szakmai napon, amely közel telt ház előtt zajlott.

MTI MTI

Holtan találták egy hotelszobában Samuel L. Jackson rendezőjét
 

Holtan találták egy hotelszobában Samuel L. Jackson rendezőjét

A 60 évesen elhunyt David R. Ellis színészként kezdte pályafutását, majd kaszkadőrként dolgozott, és végül rendezőként találta meg helyét. Olyan nagyszabású produkciókban szerzett tapasztalatokat, mint a Waterworld - Vízivilág, a Viharzóna, a Mátrix - Újratöltve vagy a Harry Potter és a bölcsek köve.

MTI MTI

Almodóvart ünnepelték Londonban
 

Almodóvart ünnepelték Londonban

Pedro Almodóvart ünnepelte az amerikai filmakadémia Londonban. Az Oscar-díjas spanyol rendező pályafutására visszatekintő csütörtöki rendezvényen neves kollégái és csodálói is megjelentek, köztük a divattervező Jean-Paul Gautier, Peter Morgan forgatókönyvíró és Stephen Frears rendező.

MTI MTI

Pénteken búcsúztatják Xantus Jánost
 

Pénteken búcsúztatják Xantus Jánost

Péntek délután fél négykor a Farkasréti temetőben vesznek búcsút Xantus János Balázs Béla-díjas filmrendezőtől - közölte a Magyar Filmművészek Szövetsége hétfőn.

MTI MTI

Kómába esett a világhírű, magyar állampolgárságú rendező
 

Kómába esett a világhírű, magyar állampolgárságú rendező

Jurij Ljubimovot 95 éves, több mint egy hete fekszik kórházban. 1984-ben megfosztották szovjet állampolgárságától az után, hogy a The Times brit napilapnak adott interjúban bírálta a szovjet kultúrpolitikát. Ezt követően izraeli, később magyar állampolgárságot is szerzett.

MTI MTI

Újra filmet rendez Tommy Lee Jones
 

Újra filmet rendez Tommy Lee Jones

Ismét rendezői székbe ül Tommy Lee Jones: a színész pár évvel ezelőtt egyszer már kamerák mögé állt, és nagy sikert aratott a Melquiades Estrada három temetése című filmmel.

MTI MTI

Meghalt Székely György
 

Meghalt Székely György

Elhunyt Székely György színháztörténész, rendező, műfordító, csütörtökön, 94 éves korában érte a halál – közölte hétvégén az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet.

MTI MTI




Meghalt Dobai Vilmos rendező
 

Meghalt Dobai Vilmos rendező

Életének 84. évében elhunyt hétfő délelőtt Dobai Vilmos rendező, Jászai Mari-díjas, érdemes művész. Temetéséről később intézkednek - közölte a Magyar Színházi Társaság.

MTI MTI

Kulisszatitkok Hollywoodból: „ha lenne elég időm és egy kalapácsom
 

Kulisszatitkok Hollywoodból: „ha lenne elég időm és egy kalapácsom"

Megjelenik-e Hitchcock női ruhában egy filmjében? Melyik híres rendezőnek volt az álma, hogy Vito Corleonét játszhassa, és melyiket öntötték arcon vizelettel? Mi köze Ingmar Bergmannak Charles Bronsonhoz meg a Szex és New Yorkhoz? Mit eszik Woody Allen reggelire, és ki írta a Csillagok háborúja beúszó nyitószövegét? – cikkünkben többek között ezekre is választ kapunk.

hvg.hu hvg.hu