Kiskunhalason kaptak el egy évek óta körözött orosz bűnözőt
A férfi egy volgográdi leszámolásban érintett.
A férfi egy volgográdi leszámolásban érintett.
hvg.hu
A miniszter szerint a tavasz és a nyár "meglepetéseket tartogathat" az illegális bevándorlás terén, ezért kell a megerősítés. Minden Magyarországon tartózkodó migránst pedig visszavisznek a határra.
MTI
Az egyik rendőr korábban mentősként dolgozott.
hvg.hu
A testület szerint nem bizonyított, hogy a rendőrök akadályozták volna a nolimpiás aláírásgyűjtést.
MTI
Nagy erőkkel vonult ki a rendőrség és a terrorelhárítás hétfőn napközben a VIII. kerületbe, miután valaki elbarikádozta magát egy lakásban. Az intézkedés már véget ért.
hvg.hu
Az erdélyi farsangi mulatságon készült felvételen a gyerekek migránsnak és rendőrnek öltözve a "mocsok Merkelkéről" énekelnek.
hvg.hu
A BRFK közzé tette, mely útszakaszon ellenőrzik a járművek sebességét hétfőn. Jelen pillanatban épp a Dózsa György úton, a Nánási úton, az Üllői úton, a Gyömrői úton, illetve a XV. kerület egy pontján kell radarozásra számítani.
hvg.hu
Azt hitte a kolozsvári fiatalokat megtámadó férfi, hogy rajta nevetnek, ezért ütött, nem a magyar beszédért - állítja a román rendőrség.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Feleségét fenyegette, majd kizárta a házból, a rendőrség ráhívta a Terrorelhárítási Központot.
hvg.hu
A fekete rendőrkutya 10 órával a tett után szagolta ki az elkövetők nyomát.
hvg.hu
Tavaly szeptember óta két lakásukat is szexmunkásoknak adták ki pénzért.
hvg.hu
Három szlovákiai magyar férfi úgy csapta be a bolti eladókat, hogy nagy és kisebb címletű pénzekkel trükköztek, miközben elterelték az eladók figyelmét.
MTI
Kőbánya-Kispest vasútállomáson vette el egy férfi mobilját és tárcáját.
hvg.hu
Ittas és gyorshajtó teherautósofőrök akadtak fent a múlt héten a rendőrség TISPOL akciójában Borsod megyében. A kamionosok között volt, aki a pihenőidővel sértett jogot, de a legijesztőbbnek az a busz tűnik, amely alkalmatlan fékrendszerrel szállított utasokat.
hvg.hu
Az R33 nevű szórakozóhelyet szombatról vasárnapra virradó éjjel szállták meg a kábítószer után kutató rendőrök.
hvg.hu
Nem bontott szerződést a rendőrség azzal a céggel – a CBA egyik partnerével, a CBA L és F Kft.-vel –, amelynek szendvicsei részben felelősek lehetnek 126 rendőr megbetegedéséért.
hvg.hu
A balesetek megelőzhetők, például mentális felkészüléssel - írja az ORFK.
hvg.hu
Talán véget ért az igazságszolgáltatás és az Alkotmánybíróság közti csata a rendőrök arcának kitakarásáról: az Ab megsemmisített egy tavalyi kúriai ítéletet. A vita arról zajlik évek óta, hogy közszereplő-e az intézkedő rendőr, illetve hogy a sajtószabadság és a személyiségi jogok közül az ilyen esetekben melyik a fontosabb.
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt nyomoz a rendőrség.
hvg.hu
Az újbudai férfi faanyagot égetett, és a kiérkező tűzoltókat többször is próbálta rávenni, hogy ne oltsák el a lángokat.
hvg.hu