Rendőrségi jogosítványokat kaptak a válsághelyzetben dolgozó katonák
Az Országgyűlés hétfőn a rendőrségnek és a honvédségnek is új jogosítványokat, valamint feladatokat adott a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet idejére.
Az Országgyűlés hétfőn a rendőrségnek és a honvédségnek is új jogosítványokat, valamint feladatokat adott a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet idejére.
MTI
A 15 éves miskolci lány egy kalocsai gyermekotthonban élt, onnan távozott, de még azt sem lehet tudni, hogy pontosan mikor. A rendőrség a fotójával keresteti.
hvg.hu
Egy 10-15 fős társaság egy VII. kerületi szórakozóhely biztonsági őreivel verekedett össze. Gumilövedékes fegyverből lövéseket is leadtak, két sérült van. Az utcai harcnak a rendőrség vetett véget, az ügyben csoportos garázdaság és súlyos testi sértés miatt nyomoznak.
MTI
Négy nyelven tett ki felhívást a rendőrség a honlapján: ebben fényképfelvételeken próbálja azonosítani a röszkei zavargás helyszínén levőket.
hvg.hu
Csütörtökön éjfélig 453, magukat főként szír és afgán állampolgárnak valló illegális bevándorlót állítottak elő.
MTI
A keresett férfi agresszív, erőszakos, támadásra hajlamos, ezért aki látja, ne próbálja meg feltartóztatni, hanem haladéktalanul értesítse a rendőrséget.
hvg.hu
Késsel támadt rá egy rendőrnőre egy 41 éves, Berlinben élő iraki férfi a német fővárosban. A német ügyészség szerint a férfi iszlamista.
hvg.hu
Először mondta ki a bíróság közérdekű perben azt, hogy a rendőrség hátrányosan megkülönböztette a romákat.
hvg.hu
Folyamatosan érkeznek a migránsok Horvátországba és a feszültség is egyre nő. Az illegális bevándorlók türelmetlenek és tovább akarnak menni - jelentette a horvát sajtó csütörtökön.
MTI
Szerb tévések azt állítják, megverték őket a magyar rendőrök szerdán a röszkei átkelőnél, de a legújabb információk szerint egy lengyel tudósító is megsérült.
MTI
Szerda délután a menekültek egy csoportja megpróbált áthatolni a horgosi-röszkei kisebbik határátkelőn, több száz készenlétis érkezett a helyszínre, vízágyút és könnygázt is bevetettek a kövekkel és fadarabokkal dobálózó menekültek ellen, 14 rendőr megsérült. Egyre több busz már Horvátország felé indul a macedón-szerb határról Magyarország helyett. A horvát határ meghatározott helyein is kerítések épülhetnek Orbán Viktor szavai szerint. Pintér Sándor részleges határzárat rendelt el a Röszke-Horgos autópálya határátkelőhelyen, valamint a Röszke-Horgos közúti határátkelőhelyen csütörtök 0 órától 30 napig. Egy hosszú nap összefoglalója.
hvg.hu
A Bayern a görög Olimpiakosz csapatával mérkőzött meg a labdarúgó Bajnokok Ligája F csoportjának első fordulójában, amikor a Karaiskakisz Stadionban a meccs kezdete előtt egy órával balhé tört ki a németek szektorában. A görög rendőrség közbelépett, aminek ez lett az eredménye:
hvg.hu
A rendőrség nem erősítette meg az M1 hírét, miszerint "terroristát" vettek őrizetbe a határon, viszont elmondták, hogy több személyt is őrizetbe vettek, most pedig saját ellátmányukból vízzel és szendviccsel látják el a Magyarország területén lévő menekülteket.
hvg.hu
Görögország megerősítette szerdán a rendőri jelenlétet a Törökországgal közös szárazföldi határán, hogy megakadályozza a menekültek tömeges beáramlását.
MTI
Ezzel a címmel adott ki közleményt a magyar rendőrség szerda este, nem sokkal hét óra előtt a röszkei helyzetről.
hvg.hu
166 millióba került a meccs és a meccs utáni események rendőrségi biztosítása. Az ultrák két hete megszállták a Népliget környékét, szétverték és elcsúfították a Planetáriumot.
MTI
A rendőrség vaskordonokkal időről időre lezárja az M5-ös autópálya mindkét oldalát a magyar, illetve a szerb határellenőrzési pont közötti területen, amíg a határ szerb oldalán táborozó menekülteket átirányítják a határátkelő előtt az áteresztő pontra - tapasztalta az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója kedd délelőtt.
MTI
Szünetelteti a röszkei és az ásotthalmi közúti határátkelő működését kedd reggel 7 órától a rendőrség a szerb oldalon kialakult helyzet miatt. Éjféltől 3 helyen fogtak el 3, illetve 16 fős csoportokat az ideiglenes biztonsági határzáron tiltott határátlépés miatt.
MTI
A rendőrség felkészült a menekültügyi szigorításokból adódó feladataira – közölte az ORFK. Megkérnek mindenkit – köztük az újságírókat –, hogy a rendőrök intézkedését ne akadályozzák.
hvg.hu
Az ismeretlen férfi egy vendéglátóhelyen bódító hatású ismeretlen szert tett egy ember kávéjába, majd ellopta mobiltelefonját.
hvg.hu