#rendőrség

Így hagyták futni a Fidesz-székház védőjét

Panasszal élnek a Fidesz-székháznál demonstrálók, miután a rendőrség megszüntette a nyomozást a gyilkosságért korábban elítélt Sz. Ferenc ellen, aki márciusban társával együtt erőszakosan lépett fel az egyik aktivista ellen. A székháznál demonstrálók szerint ugyanis a rendőrség a Fidesz székházát védelmezők elmondására épít, az Alaptörvény negyedik módosítása miatt ott tüntető aktivisták vallomását pedig figyelmen kívül hagyják vagy eltorzítják.







Öntudatos állampolgár, vagy a rendőrt munkájában akadályozó mitugrász?

Állampolgári jog vagy rendőri intézkedés akadályozása? Vita bontakozott ki az után, hogy egy lány többször „zavart meg” egyenruhásokat hajléktalanok igazoltatása közben. A TASZ jogsegélyszolgálatának a vezetője a hvg.hu-nak azt mondta, az intézkedés kívülállójának a rendőr nem köteles válaszolni, de az, hogy valaki kérdez a hatóság munkatársaitól, önmagában nem gond. Németh Zsolt kriminológus szerint a rendőr nincs is felkészítve ilyen szituációkra, de a történetben szereplő rendőr jól járt el. Így gondolja az ORFK is.


Rendőrkeringő: nyugdíj helyett inkább Írországba mennek

Drasztikus változást hozott a rendőrségnél a nyugdíjazás szabályainak megszigorítása: idén eddig mindössze két hivatásos állományú rendőr ment nyugdíjba. A jogszabályváltozás előtti utolsó évben – 2011-ben – ez a szám 774 volt. Viszont folyamatos az elvándorlás a testülettől, aki teheti, külföldre megy, vagy "dobbant" a civil szférába. Ezek együttesen eredményezik, hogy nagyon fiatal a rendőri állomány, az átlagéletkor jelenleg 26 év.


Nyolc szurkoló ellen intézkedtek a győri vesztes meccsen

A rendőrök hét izraeli szurkolóval szemben pirotechnikai eszközzel kapcsolatos szabálysértés miatt intézkedtek a Győri ETO FC – Makkabi Tel-Aviv Bajnokok Ligája labdarúgó-mérkőzésen – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön. Egy magyar férfinél kést találtak.







Ellopott Mercedes: vádat emeltek egy volt siófoki nyomozó ellen

Hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Kaposvári Nyomozó Ügyészség egy férfi ellen, aki megbízott nyomozóként dolgozott a Siófoki Rendőrkapitányságon, és a rendőrség hivatásos állományába tartozott - közölte Horváth Szilárd főügyész pénteken.




Elfogták a bodajki késelőt

Elfogta és őrizetbe vette a rendőrség azt a 27 éves férfit, aki egy vita során megszúrta ellenfelét csütörtökön kora este, a Fejér megyei Bodajkon.


Kitalált egy rablást, hogy barátnője odafigyeljen rá

Hamis vád, hamis tanúzás és a hatóság félrevezetése miatt tett feljelentést a ceglédi rendőrkapitányság egy 25 éves férfi ellen, aki kitalálta, hogy kirabolták. Vallomása szerint a meg sem történt rablással akarta magára irányítani barátnője figyelmét.