Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Két nő takarítani ment egy VII. kerületi lakoshoz, akit leitattak, majd kiraboltak. A rendőrség keresi őket.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitánysága kifosztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást két ismeretlen tettes ellen.
A két nőt június 12-én 11 óra körül, takarítási munkák miatt engedte be a tulajdonos a VII. kerület, Dózsa György út 58. szám alatti lakásba. Az elkövetők ezután saját szeszes italával kínálták, így altatva el őt. A sértett az ébredése után kiengedte a két nőt, ekkor vette észre, hogy a nappaliban elhelyezett táskájából eltűnt mobiltelefonja, fényképezőgépe és több memóriakártyája.
Az ismeretlen elkövetőkről személyleírás készült. Az egyik elkövető 38 év körüli, 155-160 cm magas, erősebb testalkatú, vállig érő hajú nő. Az elkövetés idején világosszürke színű farmernadrágot viselt.
Társa 60 év körüli, 155-160 cm magas, erős testalkatú, festett barna, vállig érő hajú nő. Az elkövetés idején színes szoknyát és színes felsőt viselt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 061/461-8100 számot, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (H-Cs.: 8.00-16.00, P.: 8.00-13.00) vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.