Hármas, frontális karambol Békés külvárosában
Ketten megsérültek, az egyik sofőrt a tűzoltóknak kellett kivágniuk a kocsiból.
Ketten megsérültek, az egyik sofőrt a tűzoltóknak kellett kivágniuk a kocsiból.
MTI
Az elmúlt 24 órában 139 személyt fogott el a rendőrség, közülök 38 főt köröztek.
hvg.hu
Nem készíthetett interjút lapunk azzal a hajdúszoboszlói rendőrrel, aki saját fizetéséből rendszámfelismerő rendszert vett magának, hogy minél több körözött járművet szűrhessen ki. A rendőrségen hiánycikk ez az eszköz, pedig segíthet a lopott járművek megtalálásában, a rafinált tolvajok lebuktatásában. Közben a kabinet a bűnüldőzésre hivatkozva szeretné keresztülvinni az autósoknak komoly kiadásokat jelentő rendszámtábla-cserét.
Csikász Brigitta
Igazoltatni akart egy autós egy rendőr, de férfi nem állt meg elütötte a körzeti megbízottat.
MTI
Árkovics József helyére egy Keszthelyen szolgáló alezredes érkezik.
MTI
Egy brit városban szokatlan rablás történt: két férfi megtámadott egy másikat az utcán, és mivel nem volt semmi értékes nála, meztelenre vetkőztették és a ruháit vitték el.
hvg.hu
Előzni próbált a suzukis, de elgázolta az út szélén haladó biciklist, aki súlyosan megsérült.
hvg.hu
Teljesen felújított, korszerű laboratóriumban történik a jövőben a minták vizsgálata.
hvg.hu
A 42 éves román asszonyt őrizetbe vették a kecsekméti rendőrök.
hvg.hu
Árokba hajtott az a lajozsmizsei férfi, aki autóval üldözőbe vette azokat a férfiakat, akik feltörték a kocsiját és 170 ezer forintot elemeltek belőle - közölte a rendőrség szerdán.
hvg.hu
Az eharapózott szervezett bűnözés ellen hozott törvénymódosítás lehetővé teszi a rendőrségnek, hogy visszaeső elkövetőnek minősítsen egyes bűnszervezeteket, és ezeknek a tagjait azonnal őrizetbe vegye, ha bűncselekmény gyanújába keverednek.
MTI
Egy ember súlyosan megsérült, amikor egy kamion és egy személyautó karambolozott kedden a 82-es főúton, a Veszprém megyei Eplény közelében - értesült a HavariaPress.
hvg.hu
Őrizetbe vettek Ausztriában két magyar férfit, akiket egy két évvel ezelőtti budapesti bankrablással gyanúsítanak - közölte kedden a felső-ausztriai tartományi rendőrség. A két férfi - apa és fia - ártatlannak vallja magát.
MTI
Zuglói lakásában elfogta a rendőrség hétfőn azt a férfit, aki 2010 óta heti rendszerességgel molesztálta élettársa kislányát - értesült a HavariaPress.
hvg.hu
Öt nőt vettek őrizetbe a nyíregyházi rendőrök hétfőn tiltott kéjelgés miatt. Közülük az egyik még csak 14 éves volt.
hvg.hu
Egy szolnoki gyermekotthonból tűnt el a 14 éves kislány. Október 17-e óta nem tudnak róla.
hvg.hu
Az önálló vajdasági rendőrség létrehozása ellen foglalt állást hétfőn Sremska Kamenicán Ivica Dacic szerb miniszterelnök.
MTI
Holttestet találtak reggel 7-kor Füzesabonyban. A rendőrségi vizsgálat kiderítette, hogy gyilkosság történt.
MTI
Összesen 400 közúti baleset történt az elmúlt három napban az országban, ezekben öt ember meghalt, több mint százan megsérültek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfőn.
MTI