Dexter, a nyomkövető kutya buktatta le a dohánybolti betörőt
A 39 éves elkövető két dohányboltot is feltört, azonban Dexter elől ő sem menekülhetett.
A 39 éves elkövető két dohányboltot is feltört, azonban Dexter elől ő sem menekülhetett.
A hatóságok nemcsak az elkövetőkhöz, hanem az áldozatokhoz is eljutottak: 11 ezernél is több olyan gyereket találtak, akik szexuális kizsákmányolásnak, vagy más, súlyos bűncselekményeknek vannak kitéve.
A búvárok megtalálták a férfi holttestét. A barátaival fürdőzött, amikor hirtelen elmerült.
Az öt bicikliben keletkezett anyagi kár nagyjából 30 millió forint.
A dílert csak tíz kilométeres autós üldözés után kapták el, a csomagtartójában hat kiló marihuána volt.
A férfi életét a vizes világbajnokságot biztosító egyik rendőr mentette meg.
2020 novembere óta tilos volt felmondani a rendőrségnél a koronavírus-járvány miatt, június elsején nyílt meg újra a lehetőség.
Egy civil motorcsónakját kérték el a rendőrök, hogy el tudjanak kapni egy férfit, aki előzőleg ellopott egy jet skit. Az esetet az egyik rendőr testkamerája rögzítette.
Egy gyulaji asszony kért segítséget vasárnap délután, mert 17 éves fia rosszul lett.
Az esetet civilek videóra vették, hatalmas felháborodást váltott ki.
Két év börtön, négy évre felfüggesztve – ez járt a bíróság szerint annak a férfinak, aki 2018-ban megdobálta a rendőröket és megpróbált áttörni sorfalukon.
Egy kezdő rendőrtiszt nettó 200 ezer forint alatt keres. Közben legalább négyezer rendőri állás lehet betöltetlen Magyarországon.
A férfit nem csak zaklatás, hanem testi sértés és garázdasági miatt is elítélték.
Az autó egyik kereke átment az elütött rendőr bokáján.
A sofőr a rendőrök elől menekült.
A szingapúri hatóság többet is tesztelni kezdett a Xavier nevű robotból, hogy megnézze, mennyire hatékonyan deríti fel a szabálysértőket.