Tragikus baleset történt az M43-ason
Kisbusz és kamion ütközött össze.
A kezdő járőröknek jellemzően egymillió, a felsővezetőknek kilencmillió forint jutott, de volt, aki semmit nem kapott.
A belügyi és rendvédelmi érdekképviselők várhatóan megpróbálják elérni a kormánynál, hogy a rendőrök fegyverpénzét is a katonákéhoz hasonlóan számítsák.
A férfira egy kerítés tövében találtak rá, kritikus állapotban mentőhelikopterrel vitték kórházba.
A férfi 2020 októberében édesanyját és nevelőapját is meggyilkolta.
Fél tucat bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak egy 32 éves kiskunmajsai tolvajt, akit hétfőn elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök.
A bujkáló férfit egy hét alatt elfogta a rendőrség.
A kár 13 millió forintra tehető.
A rendőrök összesen 246 autót ellenőriztek.
A rendőrök egy férfit és egy nőt vettek őrizetbe.
Az óbudai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt az 51 éves férfit.
A IX. kerületben fogták el a gyanúsítottat, a bíróság döntött a kiadatásáról.
A sofőr ellen eljárás indult, és a jogosítványát is elvették.
A bulvárlap azt írja, hogy C. Károly korábbi barátnőjét megzsarolta és meg is erőszakolta, emiatt pedig börtönbe is került.