Zalai rendőrök brutálisan bántalmaztak egy hajléktalant
A Blikk úgy tudja, hogy a férfi fejére felmosóvödröt húztak, majd a vödör alá gázspray-vel befújtak.
A Blikk úgy tudja, hogy a férfi fejére felmosóvödröt húztak, majd a vödör alá gázspray-vel befújtak.
Az elkövetőket három órán belül kerítette kézre a rendőrség.
A képviselő szerint a rendőrök elfelejtették vizsgálni a Schadl-ügyben, hogy ki az a Tóni, Barbara és Ádám. A rendőröknek a feljelentésére két héten belül reagálniuk kell.
A feltételezett elkövetőket három órán belül elfogták.
Az M1-es autópályán egy szerb rendszámú autó sofőrje nem állt meg a rendőri jelzésre, lehajtott, majd belefutott egy kamionba.
A lánc gyakorlatilag a kutya húsába forrt, gazdája azonban nem tett semmit, hogy enyhítse az állat kínjait. Vádat emeltek a nővel szemben.
A tanítványa nem is sejtette, hogy az oktatójának nincs semmiféle engedélye.
Az ukrán belügyminiszter szerint ötezer ember vett volna részt összecsapásokban öt észak- és közép-ukrajnai városban.
Nem mindennapi megoldást választott egy szomszédi vita rendezésére egy férfi Oroszlányban.
Mason Greenwood ellen már a rendőrség is vizsgálódik.
A rendőrség visszautasítja a rágalmakat, szerintük a fiú csak a menekülés közben ütötte be a fejét a saját autójában. A fiú azt állította, hogy brutálisan összeverték az őrizetbe vétele után.
Egy erzsébetvárosi szórakozóhely előtt megvertek és megszúrtak egy férfit. A budapesti rendőrök két gyanúsítottat elfogtak, a harmadik feladta magát.
A vidra Magyarországon fokozottan védett állat, természetvédelmi értéke negyedmillió forint.
A gyanúsított ötezer forintra "büntetett" egy debreceni dohánybolti eladót.
Az elkövetők csupán húszmillió forintot kaptak az ellopott több tonnányi rézért, melynek az értéke ennek a duplája volt.
Az akciófilmbe kívánkozó jelent alig több mint három percig tartott.
A rendőrök mindössze egy nap alatt gyűjtötték be a három férfit, akik ellen emberrablás a megalapozott gyanú.
A londoni kormányfői hivatalban és más kormányintézményekben akkor buliztak, amikor az országban szigorú szabályok voltak érvényben a járvány miatt.
A letartóztatás közvetlenül azután történt, hogy a Manchester United bejelentette: nemi erőszak és testi sértés gyanúja miatt felfüggeszti Mason Greenwood játékjogát.
Mason Greenwood barátnője az Instagramra töltött fel magáról képeket. A Manchester United egyelőre nem kommunikált konkrétumot az ügyben