#rendőrök



Kiderülhet, hány jogsértő rendőr van még állományban 2006 óta
 

Kiderülhet, hány jogsértő rendőr van még állományban 2006 óta

A parlament alkotmányügyi bizottsága hétfőn támogatta azt a Balsai-jelentéshez benyújtott módosító javaslatot, amely felkéri a kormányt, hogy készítsen jelentést többek között arról: a 2006-os őszi események során bizonyítottan törvénytelenül fellépő rendőrök közül hányan rendelkeznek ma is aktív szolgálati jogviszonnyal.

MTI MTI





Rendőrök álltak fel a Kossuth téren maradt tüntetőkkel szemben
 

Rendőrök álltak fel a Kossuth téren maradt tüntetőkkel szemben

Bár az LMP által szervezett kormányellenes demonstráció véget ért a Kossuth téren, sok résztvevő a helyszínen maradt és tovább skandálta az Orbán-ellenes jelszavakat. A Parlament felől harmincas csoportokban rendőrök jelentek meg, tudósítónk szerint nagyjából százan álltak fel a tüntetőkkel szemben. A tömeg csak este fél hét körül kezdett erőteljesebben oszlani, miután a parlamenti ülés lezárásával az Országházat elhagyták a kormánypárti képviselők.

hvg.hu hvg.hu









Ezért sem érdemes vitatkozni a román rendőrökkel
 

Ezért sem érdemes vitatkozni a román rendőrökkel

Rögzítik a rendőrök és a közlekedési kihágás miatt megállított autóvezetők közötti beszélgetés képét és hangját, a felvételt akkor használják majd fel, ha az érintett bíróságon támadja meg a bírságot – jelentette be az erdélyi Krónika szerint Lucian Dinita, a romániai közlekedésrendészet országos főparancsnoka.

hvg.hu hvg.hu



Index: rendőrök is lesznek az új hajléktalanszállókon
 

Index: rendőrök is lesznek az új hajléktalanszállókon

Még a télen átadnak három új hajléktalanellátó intézményt Budapesten, a belügyminiszter pedig korábban arról beszélt, hogy rendőri felügyelet is lesz az új szállókon. A Városháza szerint csak külön helyiségeket alakítanak ki, hogy szükség esetén ott tartózkodhasson, kéznél legyen egy ügyeletes rendőr - írja az Index.

hvg.hu hvg.hu