#rendőrök

Hamis tízezresekkel fizettek Hódmezővásárhelyen
 

Hamis tízezresekkel fizettek Hódmezővásárhelyen

Hamis tízezreseket hozott forgalomba egy háromtagú bűnbanda Hódmezővásárhelyen és Mártélyon az elmúlt két hétben; a rendőrök gyorsan a csapat nyomára bukkantak, és elfogták őket – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-t.

MTI MTI

Eltemették a tatai motoros rendőrt
 

Eltemették a tatai motoros rendőrt

Díszsortűzzel búcsúztatták pénteken a baji temetőben Telegdi Zsolt főtörzsőrmestert, aki augusztus 16-án az M1-es autópályán szolgálati feladat teljesítése közben a kitörő felhőszakadásban motorjával megcsúszott és életét vesztette.

MTI MTI





Megszöktek a rendőrök elől a
 

Megszöktek a rendőrök elől a "vörösingesek" vezetői

Drámai körülmények közt sikerült megszöknie a letartóztatására érkező rendőrök elől pénteken a thaiföldi kormány ellen tüntető "vörösingesek" több vezetőjének, és híveik ráadásul túszul ejtettek két rendőri vezetőt is a kudarcot vallott akcióban.

MTI MTI

Rendőrökre támadtak Tiszakürt-Bogarason
 

Rendőrökre támadtak Tiszakürt-Bogarason

Intézkedő rendőröket támadtak meg Tiszakürt-Bogarason, az egyenruhások közül egy megsérült, ennek ellenére az elkövetőket sikerült elfogni és előállítani - közölte a rendőrség.

hvg.hu hvg.hu



Tudtak a rendőrök leszerelt kollégájuk gyilkossági tervéről
 

Tudtak a rendőrök leszerelt kollégájuk gyilkossági tervéről

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságot több alkalommal értesítették arról, hogy egy leszerelt rendőr életveszélyesen megfenyegette külön élő feleségét, de mivel a bejelentők nem tettek feljelentést, ezért a rendőrség nem tett megelőző intézkedést; a nyugdíjas rendőr augusztus 24-én több késszúrással megsebesítette feleségét, aki a kórházban az életmentő műtét közben belehalt a sérüléseibe Kecskeméten.

MTI MTI

Tatárszentgyörgy: rendőrök kellenének a faluba
 

Tatárszentgyörgy: rendőrök kellenének a faluba

Valaki irányíthatta, pénzelhette a háttérből a kilenc helyszínen, többek között Tatárszentgyörgyön is romákra támadó gyilkosokat, akikről csak akkor állítható majd bizonyosan, hogy megegyeznek a napokban letartóztatott négy férfivel, ha beismerő vallomást tesznek - híresztelik az emberek Tatárszentgyörgyön a polgármester szerint. A falu vezetője soha nem tapasztalt feszültségekről beszélt.

MTI MTI

Rendőrökre lőttek Leányváron
 

Rendőrökre lőttek Leányváron

Ittasan lövöldözött házának udvarán egy 65 éves leányvári férfi, majd a kiérkező járőrökre is rálőtt. Házában gázpisztolyt és légfegyvert találtak - közölte a rendőrség szerdán.

MTI MTI


Rendőrökre támadtak Fegyverneken
 

Rendőrökre támadtak Fegyverneken

Járőrökre támadt egy helyi család a délutáni órákban Fegyverneken. Személyi sérülés nem történt, három embert előállított a rendőrség – közölte az MTI-vel szerdán késő este a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

MTI MTI

Rendőrök mentettek meg a kihűléstől egy határsértőt
 

Rendőrök mentettek meg a kihűléstől egy határsértőt

Rendőrök mentettek meg a kihűléstől egy szerbiai határsértőt, a férfi a járőrök elől egy vizesárokba menekült, ott azonban fák közé szorult, ahonnan az egyenruhások szabadították ki – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.

MTI MTI


Őrizetbe vettek két aktív és két volt rendőrt
 

Őrizetbe vettek két aktív és két volt rendőrt

Négy rendőrt vett őrizetbe vesztegetés gyanúja miatt a Budapesti Nyomozó Ügyészség; a gyanú szerint napi rendszerességgel fogadtak el építési-szállítási cégektől 10-15 ezer forintot, hogy ne intézkedjenek velük szemben.

MTI MTI

Elfogták a Kálvária téri késelőt
 

Elfogták a Kálvária téri késelőt

Elfogtak a rendőrök Budapesten egy 22 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy életveszélyesen megszúrt egy 27 éves férfit a VIII. kerületi Kálvária téren - közölte a rendőrség.

MTI MTI