Robbanások történtek egy Minszkhez közeli katonai repülőtéren
Egyelőre nem tudni, hogy mi történt, vannak viszont arra vonatkozó adatok, hogy egy orosz katonai szállítórepülőgép megsérült.
Egyelőre nem tudni, hogy mi történt, vannak viszont arra vonatkozó adatok, hogy egy orosz katonai szállítórepülőgép megsérült.
Hétfő hajnalban Angliából, Walesből és Franciaországból is látni lehetett azt az aszteroidát, aminek érkezését sikerült előre megjósolni.
Drónok csaptak le Iszfahánban egy hadiipari gyárra, de országszerte több támadás is történhetett.
A parókián ukrán családokat is elszállásoltak, nekik nem lett bajuk.
Állandó a konfliktus a farmerek és a szarvasmarha-pásztorok között a térségben.
Látható előjelek nélkül gyulladt ki egy amerikai család konyhájában egy régi, épp töltőn lévő iPhone-készülék. Az eset, mely szerencsére nem végződött tragédiával, számos tanulsággal szolgálhat a korosodó készülékek kezelésével kapcsolatban.
A helyi lakosok szerint a szerencsétlenség oka az lehetett, hogy az épület alapja beázott, illetve a közelben ismeretlen eredetű robbanások történtek
A férfivel már volt dolga a rendőrségnek, innen ismerték fel a hangját, hiába torzította el a telefonban.
Evakuálják a közelben lakókat, és vizsgálják a robbanás okát.
Egy textilgyár épületében történt robbanás, egyelőre nem tudni, mitől. Többen megsérültek, halottak is lehetnek.
A tűzoltók gyorsan eloltották a lángokat, a korom és a víz miatt azonban a lakás használhatatlanná vált.
Beszorult egy híd alá, majd a tűzoltók kiérkezése után felrobbant.
A robbanás alig száz méterre történt egy kórháztól.
Ez a vezeték Ukrajnán keresztül haladva Szlovákia és Csehország ellátásáért felel.
Jaroslaw Szymczyk ukrajnai látogatása alkalmából kapott ajándékba egy gránátvetőt valamelyik ukrán kollégájától.
A rendőrfőkapitány könnyű sérüléseket szenvedett, szerda óta kórházban van megfigyelésen.
Többen eltűntek, egyes hírek szerint egy ember meghalt.
A robbanóanyagot szállító Mont-Blanc hajón történt detonáció miatt a kanadai Új-Skócia tartomány lakosai közül több ember halt meg, mint az első világháborúban, és több, mint a Titanic elsüllyedésekor. Ennek ellenére utóbbihoz képest Magyarországon a Mont-Blanc története kevéssé maradt meg a köztudatban.
Egy kormányellenes csoport szerint az elkövetők drónokkal támadtak, és mostanra biztonságban sikerült elhagyniuk az országot.
A XVIII. kerületi, Lea utcai családi háznál történt robbanás okait még vizsgálják.