A Metallica megsegítette saját tribute zenekarát
A Blistering Earth nevű, nem túl ismert Metallica tribute zenekarnak ellopták a felszerelését. Amint erről tudomást szereztek a Metallica tagjai, pótolták a banda cuccait.
A Blistering Earth nevű, nem túl ismert Metallica tribute zenekarnak ellopták a felszerelését. Amint erről tudomást szereztek a Metallica tagjai, pótolták a banda cuccait.
Totally Disco címmel jelentette meg új nagylemezét az újságíróként, szerkesztőként és Majdnem Híres Rocksuli-társalapítóként is ismert Bihari Balázs zenekara, a Hippikiller. Az együttes harmadik nagylemeze ezúttal a nyolcvanas évek hangulataiba utaztatja vissza a hallgatókat, persze igazi Hippikiller-kontextusba ágyazva.
A hvg.hu-n látható először a Random Trip május 11-én megjelenő lemezének címadó dalához készült különleges videó.
A zenekar friss albuma ugyanis annyira új, hogy a címe is erre reflektál: New. Poniklo Imre frontember szerint pályafutásuk egyik legszínesebb és legpozitívabb lemezéről beszélhetünk.
A zenekar egy közös fotón árulta el, hogy a lemez keverése befejeződött. Azt azonban nem tudni, valóban április 25-én hallhatjuk-e majd az első részletet az új albumról.
A gitáros-énekes öt év után visszatér Budapestre, november 6-án ad koncertet az Arénában.
Ma tölti be a hetvenet a rocktörténelem egyik alapfigurája, minden idők egyik rock and roll felsőteste, Iggy Pop. Személyes születésnapi üdvözletünk.
Szombaton saját zenekarával és az Óbudai Danubia Zenekarral a Tüskecsarnokban lép fel a Smokie egykori frontembere. Igen, felhangzik majd a Living next door to Alice is.
Mutatjuk az amerikai hiphopper DAMN. című új lemezéhez készített friss mozgóképes alkotást.
És erről éppen azon a napon adunk hírt, amiről egy Prince-dal címe jut az eszünkbe: Sometimes it snows in April.
Limp Bizkit, Megadeth, Sum 41 – csak néhány név azok közül, akikkel Cameron Webb a pályája során együttműködött. A Grammy-díjas producer, akit a szakma elsősorban a Motörhead zenekarhoz köt, jelenleg a Paddy And The Rats június elején megjelenő albumán dolgozik Budapesten.
A showman több szempontból is egészen különleges performansszal rukkolt elő a Saturday Night Live-ban. Mutatjuk.
Zenei karrierje kezdetének 50. évfordulóját Budapesten is megünnepli Suzi Quatro. A hetvenes-nyolcvanas évek népszerű amerikai rockladyje június 4-én ad koncertet a Budapest Kongresszusi Központban.
Íme újabb infók az év egyik legnagyobb várakozással kísért nagylemezéről.
A zenekar pályafutásának talán legfontosabb, poptörténelmi léptékű lemeze lesz félévszázados idén. Mondjuk is, mi kerül a terítékre a Bors őrmester-napi mulatságokon.
Dalokkal kiegészített monodrámaként szólaltatja meg Agota Kristof Az analfabéta című önéletrajzi írását a Rózsavölgyiben, közben gőzerővel készül Presser Gáborral a koncertjére. Úgy véli, nincs az életnek olyan szegmense, ahol ne lenne idegesítő, ami ebben az országban történik. Interjú Falusi Mariannal.
Meghatározó és meglehetősen aktív énekesnő, aki immáron nemcsak előadó, hanem dalszerző is. Az új, Feathers című lemez, amely - az Irie Maffiából is ismert művész minden eddigi próbálkozásánál kísérletibb lett - először a hvg.hu-n hallgatható meg. A lemez születéséről az alkotó-szerző-producer házaspárral, Senával és Élő Mártonnal beszélgettünk.
A legendás zenészről csütörtökön készültek felvételek a Los Angeles-i repülőtéren.
Az utóbbi hetekben több olyan előadó jelentkezett új lemezzel, akik már korábban igen magasra tették a lécet – és mindegyik simán vette most is. Mutatjuk.