#ruha

Elárverezik Amy Winehouse Back to Blackes ruháját
 

Elárverezik Amy Winehouse Back to Blackes ruháját

Elárverezik Amy Winehouse ruháját, amelyben a Back to Black című albuma borítóján látható. Az aukciót november 29-én tartják Londonban, a licit jótékony célokat szolgál: a befolyó összeget a júliusban elhunyt brit énekesnő emlékére létrehozott alapítvány kapja.

MTI MTI




Kié a legszebb ruha Cannes-ban? Utolsó szavazás
 

Kié a legszebb ruha Cannes-ban? Utolsó szavazás

Véget ért a világ leghosszabb divatbemutatója Cannes-ban, a life-style.hu így utolsó vörös szőnyeges képsorozatát mutatta be. Természetesen most is ön dönthet arról, vajon melyik sztár választott legjobban ruhát.

life-style.hu life-style.hu


GfK: egyre kevesebbet költünk ruhára
 

GfK: egyre kevesebbet költünk ruhára

A kutatás szerint a háztartásoknál a legnagyobb kiadások közé az élelmiszerek vásárlására fordított költések tartoznak, illetve a lakásfelszerelésre, lakáskarbantartásra és közlekedésre kiadott összegek. Ezzel szemben a ruházkodásra szánt pénz marginális.

MTI MTI


Ruhabálák égtek Salgótarjánnál
 

Ruhabálák égtek Salgótarjánnál

A környékbeliek elmondása szerint az utóbbi időben többször égettek környezetszennyező anyagokat a Mátrai Erőmű használaton kívüli, egykori telephelyén Salgótarján külvárosában.

Hírszerző/FH Hírszerző/FH

Szexi kivágások és kivillanó bugyi az Oscar-esten
 

Szexi kivágások és kivillanó bugyi az Oscar-esten

Az Oscar-díj átadó ünnepségén és az azt követő partin a nők nagyestélyi kategóriában is versenyeznek. A bokáig érő ruha nem előírás, de ha az is lenne: a sztárok tudják, milyen módszerekkel lehet domborítani.

Lukács Andrea Lukács Andrea

Már 1655-ben is hordtak farmert?
 

Már 1655-ben is hordtak farmert?

Egy 17. századi olasz művész festményei jelenthetik a kulcsot a több százéves farmerrejtélyhez, ugyanis az elmúlt években felfedezett alkotások szinte mindegyikén a már jól ismert indigókék ruhaanyagba öltöztette szereplőit az ismeretlen festő - állítják a művészettörténészek.

MTI MTI

Tudat alatt vásárolnak szexi ruhákat a termékeny nők
 

Tudat alatt vásárolnak szexi ruhákat a termékeny nők

Szexisebb ruhákat vásárolnak a nők termékeny időszakuk csúcsán, vagyis ovuláció, peteérés idején - állapította meg egy amerikai tanulmány. A Minnesotai Egyetemen működő Carlson School of Management munkatársai a Journal of Consumer Research című folyóiratban publikálták eredményeiket.

hvg.hu hvg.hu

Kaméleonként igazodik ruhánk a hangulatunkhoz – videó
 

Kaméleonként igazodik ruhánk a hangulatunkhoz – videó

Képzeljük el, hogy a ruhánk reagálni képes változó hangulatainkra, és üzeneteket, zenéket vagy éppen rajzokat küld nekünk, hogy megnyugtasson vagy jó kedvre derítsen. Elég furcsán hangzik a lelkünket fürkésző napi viselet ötlete, de egy most zajló fejlesztés vezetői szerint ez lehet akár a jövő divatja.

hvg.hu hvg.hu




Hogyan lehet vetkőztetni egérrel? - fotó, videó
 

Hogyan lehet vetkőztetni egérrel? - fotó, videó

Egy farmermárka igazán szellemes és szórakoztató ötlettel hirdeti új kollekcióját: a webes felhasználók egerük segítségével mozgathatják, vetkőztethetik a kampány főszereplőjét, egy rendkívül szimpatikus úriembert.

hvg.hu hvg.hu

Mérgező ruhák a testünkön
 

Mérgező ruhák a testünkön

Egy ökobarát ruha divatos, de védi a környezetet, a viselője pedig jól érzi magát benne, hiszen tudja, hogy egészsége érdekében tesz valamit. Az sem mellékes, hogy ilyen ruhadarabot választva biztosak lehetünk abban, hogy készítői emberi körülmények között, egészséget kímélő környezetben dolgoznak, és a gyártók nem alkalmaznak gyerekmunkásokat.

hvg.hu hvg.hu

Változott-e itthon az öltözködési kultúra?
 

Változott-e itthon az öltözködési kultúra?

Változott-e az öltözködési kultúra az utóbbi évtizedekben Magyarországon? Erre a kérdésre keressük a választ mellékletünkben, ez alkalommal rendhagyó módon a férfiak divatérzékenységét és igényességét helyezve a középpontba.

HVG HVG

Bárki viselheti Audrey Hepburn ruháit
 

Bárki viselheti Audrey Hepburn ruháit

Audrey Hepburn ruháiból rendeznek árverést decemberben, így valóban "elérhetővé" válik a legenda stílusa, ahogy egyszer a színésznő saját megjelenését jellemezte.

hvg.hu hvg.hu