#Samsung

Ilyen a Galaxy S5 a konkurensek mellett

Az idei barcelonai mobilseregszemle egyik nagyon várt bejelentése a Samsung új csúcsmobiljáé volt. De vajon hol helyezkedik el az újdonság a zászlóshajók hierarchiájában?




Bemutatták a Samsung Galaxy S5-öt

Érdekes módon ezúttal inkább felzárkózott a Samsung az Android csúcskategóriájában, mintsem kitűnne a sorból. A Galaxy S5 majdnem ugyanúgy néz ki, mint a tavalyi S4-es, és tudásra is inkább kiigazításnak nevezhető. De azért nem rossz.





Ezek a Samsung mobilosok örülhetnek

Kiadta a Samsung az új frissítési listát, melyen azok a készülékek találhatók, amik megkapják az Android tavaly októberben bejelentett, Android 4.4 KitKat verzióját.


Így nézhet ki a Samsung Galaxy S5

Szögletesebb forma és nem (sokkal) nagyobb képernyő – egy korábbiak alapján megbízhatónak bizonyult forrás képe szerint ilyen lehet a Samsung következő S-szériás csúcstelefonja.



Mégsem vicces: nem tiltja az iPhone-okat a Samsung

Cáfolja a Samsung a svájci olimpiai csapattagoktól származó állítást, miszerint kötelező lenne az olimpikonoknak leragasztaniuk más mobilok, főként az iPhone logóját, ha ilyen készüléket használnak a megnyitón.


A szocsi olimpia lehet minden idők legnevetségesebb szponzoreseménye

Egy újabb érdekes eset Szocsiból, de ezúttal semmi köze nincs az orosz szervezéshez. A sportesemény egyik főszponzora, a Samsung a svájci csapathoz köthető beszámolók szerint is arra kötelezi a sportolókat, hogy ha iPhone-t használnak a megnyitón, takarják el valamivel a készülék hátoldalán látható Apple-logót.




Fotós szövetségre lépett a Samsung

Együttműködést kötött a Samsung és a Getty Images, a jövőben a Samsung gépeivel fotózók képei is bekerülhetnek az egyik legnagyobb fotóügynökség gyűjteményébe.



Görbe tévére és trükkös hűtőre esküszik idén a Samsung

A háztartási készülékek hosszú évek óta megszokott külsejétől látványosan eltérő megoldásokra koncentrál a Samsung – így lehet legrövidebben összefoglalni azt, amit a Samsung Forum 2014-en láttunk. A vállalat az elmúlt és a következő néhány hónap zászlóshajónak szánt újdonságait hozta el a spanyolországi Malagába. Hajlított tévé, trükkös ajtós hűtő és mobillal vezérelhető mosógép következik.


Örülhetnek a Samsung mobilt használók, több szabad hely lesz a telefonokon

Már a közeljövőben változtat az okostelefonjaiban lévő tárhely gyári kihasználásán a Samsung, így a felhasználók a jövőben több szabad hellyel gazdálkodhatnak majd – tudta meg a vállalat egyik európai alelnökétől a hvg.hu. A téma azután került előtérbe, hogy egy brit fogyasztóvédelmi oldal ebben a témában végzett összehasonlításában a Samsung Galaxy S4 utolsó helyen szerepelt.