Újra szárnyalnak az okostelefonok
Némi megtorpanás után ismét lendületet vett az okostelefon-piac, megnőtt a felhasználók vásárlási kedve.
Némi megtorpanás után ismét lendületet vett az okostelefon-piac, megnőtt a felhasználók vásárlási kedve.
hvg.hu
A hamarosan megjelenő Galaxy Z Fold3 összehajtható telefon mellé digitális toll is jár. Eddig azonban kérdéses volt, hogy hol tárolhatja majd a felhasználó az S Pent. A Samsungnak erre is van megoldása.
hvg.hu
A színes, vidám, lendületes darabjairól ismert divattervező, Daubner Anna ezúttal egy olyan projektbe vágott bele a Samsunggal közösen, mely a hazai természeti értékek védelmére hívja fel a figyelmet. Nemcsak a minták, de az anyaghasználat terén is középpontba került a fenntarthatóság. Az együttműködés részletein túl általánosságban a divatról, Anna munkamódszereiről és eddig megtapasztalt kihívásairól is beszélgettünk.
Samsung
A Samsung két héttel a bemutató előtt tette közzé az első hivatalos videóját az érkező Galaxy Z Fold3-ról.
hvg.hu
A szakemberrel – többek között – arról beszélgettünk, hogy miről is szól egy lakberendező munkája, milyen trendeket követnek a magyarok, mit jelent az otthon, és mi történt ugyanitt a karantén alatt.
Samsung
Augusztusban mutatja be a Samsung újgenerációs összehajtható telefonjait, a Galaxy Z Fold3-at és a Galaxy Z Flip3-at. Az új modellek vízállóságáról érkeztek hírek.
hvg.hu
Magyarországra is megérkezett a világ egyik leginspirálóbb társadalmi felelősségvállalási programja. A Samsung és az EdisonKinds Megoldások a holnapért kihívása lehetőséget ad a fiataloknak, hogy kreatív ötleteikkel jobbá tegyék a világot.
Samsung
Levédetett a Samsung egy sor sokatmondó márkanevet. El is indultak a találgatások arról, milyen eszközökkel rukkolhat ki a dél-koreai gyártó.
hvg.hu
Augusztus 11-én mutatja be a Samsung új összehajtható okostelefonjait, okosóráit, vezeték nélküli fülhallgatóját. Pillanatokra ugyan, de felbukkant közülük kettő a vállalat egy új, hivatalos videójában.
hvg.hu
Világszinten egyedülálló összefogást valósított meg hazánkban a Samsung, a Telekom és a Microsoft.
Samsung
Az ismert kiszivárogtató 3D rendereléseken mutatja meg, mire számíthatunk az augusztusi Samsung-eseményen.
hvg.hu
A tévé ma már többet jelent a doboznál, amin a nagyszülők nézik a híradót: intelligens otthonaink központjaivá, digitális életünk kikötőivé váltak.
Samsung
Hivatalosan még nem tudni, mikor mutatja be a Samsung a legújabb összehajtható telefonjait, azonban egyre többet tudni róluk. Legutóbb a kijelzőik méretei szivárogtak ki, megerősítve a korábbi értesüléseket.
hvg.hu
Tavaly elmaradt a Mobile World Congress (MWC) szakkiállítás, idén már minden menetrend szerint ment: a vásár most zajlik Barcalonában. Az is szokás szerint történt, hogy az MWC-n tartott Global Mobile Awards díjkiosztón megnevezték a legjobb termékeket: az okostelefonok kategóriájában a Samsung kapott elismerést.
hvg.hu
Bár a legtöbben augusztusra várták a Galaxy S21 FE-t, úgy tűnik, azoknak lesz igazuk, akik óvatosabban jósoltak, és inkább a negyedik negyedévi megjelenést valószínűsítették.
hvg.hu
Bár a bejelentés ideje még nem hivatalos, sokat elárul, hogy a Samsung már megkezdte a Galaxy Z Fold3 és Galaxy Z Flip3 összehajtható készülékek sorozatgyártását.
hvg.hu
Az AMD architektúrájának, az RDNA 2-nek köszönhetően 30 százalékkal lehet jobb a grafikus teljesítménye, mint a mostani Exynos 2100-asnak.
hvg.hu
A Samsung a 2019-es leállás után újraindítaná a processzormagok fejlesztését és gyártását, mert nem elégedettek a jelenlegi Exynos-chipek teljesítményével. A munkához igazi nagyágyúkat igazolhat a cég.
hvg.hu
A Samsung előretelepített alkalmazásai könnyen hackerek célpontjaivá válhattak – figyelmeztet egy friss biztonsági jelentés.
hvg.hu
Egy Samsung-szabadalom alapján készült renderelések mutatják, hogy némi dizájnbeli változtatással még jobb lehet a gyártó jövőbeni, háromszor hajtható telefonja.
hvg.hu