Brutálisan meggyötörték a Samsung új telefonját – videó
Megszokott, hogy amikor megjelenik egy csúcstelefon, azt különféle tortúrateszteknek vetik alá, hogy informálódhassanak az eszköz tartósságáról. A Galaxy Z Fold3-nak is bőven kijutott e tesztekből.
hvg.hu
Nagyjából három hete mutatta be a Samsung egyik legújabb összehajtható telefonját, a Galaxy Z Fold3-at. Mint a csúcstelefonoknál általában, ennek az eszköznek a tartósságára is kíváncsiak voltak a tesztelők. Át is esett az eszköz Zack Nelson (a jól ismert JerryRigEverything YouTube-csatorna gazdájának) szokásos tortúratesztjein, azonban további kemény megpróbáltatás is várt rá: az Allstate kemény ejtéstesztnek és vízben tartási próbának vetette alá a készüléket.
A telefont kinyitott állapotban arccal lefelé dobták le majdnem kétméteres magasságból. Az eszköz fő kijelzője két ilyen ejtést is túlélt, működőképes maradt, csupán néhány pixel sérült, és a sarkoknál látszott pici kopás. Nem valószínű, hogy a normál használat során egy ilyesfajta baleset bekövetkezne, mindenesetre megnyugtató, hogy ha véletlenül leejtenénk ezt a telefont, akkor nagy valószínűséggel nem lesz gond.
YouTube/Allstate
Ezután becsukott állapotban dobták le az eszközt, és ekkor a külső kijelző üvege összetört, viszont a képernyő továbbra is működött. Ezután a telefon egy 30 perces, másfél méteres vízben tett fürdőzést is túlélt, bizonyítva, nem véletlenül kapta az IPX8 besorolást. Az Allstate-et mindenesetre lenyűgözte az összehajtható telefon tortúratűrő képessége, olyannyira, hogy deklarálta: ennyire ellenálló összehajtható telefonnal még nem találkoztak a tesztjeik során.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.