Mi van a Berlusconi-jelenség mögött? Mi a titka ennek az olasz politikusnak? A nagy római agytröszt, az Italianieuropei Alapítvány igazgatójától, Massimo Braytől kértünk felvilágosítást. Ő egyben az azonos címet viselő európai folyóirat főszerkesztője is.
Undorítónak nevezte Silvio Berlusconi olasz kormányfő az egyik olasz tévétársaság "Infidele" nevű műsorát, a politikus hétfőn este betelefonált az élő adásba.
Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Tanács ülése után Silvio Berlusconi olasz miniszterelnökkel folytatott megbeszélést pénteken Brüsszelben a magyar EU-elnökség célkitűzéseiről és az Európai Unió előtt álló legfőbb kihívások kezeléséről.
Előre látható erőszaknak nevezte szerdán a Rómában előző nap kirobbant utcai harcokat a La Repubblica című olasz napilap, egyszerre kommentálva a kormány által épphogy megnyert bizalmi szavazást és a tüntetéseket.
Olaszország 74 esztendős miniszterelnöke kedden hajszállal ugyan, de megnyerte a bizalmi szavazást az olasz parlament mindkét házában. A Zentai Péternek adott interjúban a nagy rivális, a korábbi szövetséges, a Gianfranco Fini által vezetett Libertá e Futuro (Szabadság és Jövő) ugyancsak jobboldali párt szóvivője mégis úgy véli, Berlusconi politikai karrierjének előbb-utóbb befellegzik.
Az előzetes várokozásoknak megfelelően bizalmat szavazott az olasz kormányfőnek kedden délelőtt a szenátus, és igaz, alig néhány szavazattal, de Silvio Berlusconi az olasz képviselőházban is túlélte a bizalmatlansági indítványt. A döntés után utcai összecsapások törtek ki Rómában.
Olaszország minden részéből érkezett több ezer ember tüntetett szombaton Rómában Silvio Berlusconi miniszterelnök ellen, s követelte a politikus lemondását.
Arab vezetők Irán elleni légitámadásra kérték az Egyesült Államokat, az amerikai kormány pedig arra utasította diplomatáit, hogy folytassanak kémtevékenységet az ENSZ vezető tisztviselői ellen - írja a brit Guardian a WikiLeaks oknyomozó portál által hozzá eljuttatott bizalmas amerikai diplomáciai iratok alapján. Állítólag egy afgán vezetőt 52 millió dollár készpénzzel tartóztattak fel az Egyesült Arab Emírségekben, és a Google elleni hackertámadásokra is született magyarázat. Ám mindez globális diplomáciai krízissel fenyeget a Guardian szerint, míg a német Spiegel katasztrófának minősíti a történteket az USA számára.
Összekötőszerepet játszott Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök és a szicíliai maffia egykori főnöke között az az olasz szenátor, akit maffiakapcsolatai miatt ítéltek el Olaszországban - legalábbis erről tanúskodnak bírósági periratok.
Bizalmi szavazást kér kormánya ellen Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök, de csak az után ejtené meg a voksolást, hogy a parlament elfogadta a jövő évi költségvetést.
Silvio Berlusconi nem hajlandó lemondani, és mindenképpen ki akarja tölteni 2013-ig tartó hivatali időszakát - írták szerdán az olasz lapok a konzervatív kormány legutóbbi parlamenti fiaskóját kommentálva.
A Képviselőház elnöke Gianfranco Fini és a kormányfő Silvio Berlusconi közötti újabb, immár helyrehozhatatlan szakításról írtak hétfői kommentárjaikban az olasz újságok. Fini a pártja, a Jövő és Szabadság Olaszországért (Fli) vasárnapi gyűlésén szólította fel lemondásra a kormányfőt.
Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök kedden ismét kiállt életvitele és a nők iránti elfogultsága mellett, amikor Milánó egyik külvárosában egy motorszalon megnyitóján legutóbbi botrányával kapcsolatban kifejtette: "jobb, ha a csinos nők tetszenek, mint a melegek".
Újra egy kiskorú miatt keveredett botrányba Silvio Berlusconi olasz kormányfő, akinek milánói villájában állítólag többször is járt a lány - írta a Corriere della Sera milánói napilap csütörtöki számában.
Tony Blair volt brit kormányfő felesége alig száz fontért elárverezte az eBayen azt a karórát, amelyet férje kapott Silvio Berlusconi olasz kormányfőtől.