Felveszik a kínai állampolgárságot a Liu testvérek
Azt még nem tudni, mi lesz így a magyar állampolgárságukkal.
Azt még nem tudni, mi lesz így a magyar állampolgárságukkal.
hvg.hu
Minden idők legidősebb aktív válogatott jégkorongozója szeretne lenni a legendás tévés.
hvg.hu
Az 54. percben még a háromgólos vezetésért támadott a magyar csapat, végül mégsem ők örülhettek.
MTI
Öt kategóriába sorolták a sportágakat attól függően, hogy mekkora esélyük van a képviselőiknek olimpiai eredményt elérni.
MTI
A sportbárok a világbajnokság folyamán az áraikon is emelnek majd, és van köztük, amely kivételesen sokat kér azért, hogy valaki ott nézhessen meccset.
hvg.hu
Csak így vehetnek részt világversenyen a következő három évben.
hvg.hu
Kisebb forradalom érik Wimbledonban.
hvg.hu
Nem azt kapták a szurkolók, amit vártak, de azt legalább jó drágán.
hvg.hu
Egy csoportjuk azt javasolta, hogy Beckhamet ne tekintsék többé szövetségesnek.
hvg.hu
A MOKSZ elnöke szerint anyagi oka is lehet a sportolók országváltásának.
unknown
Intenzív osztályon kezelik az olimpiai bajnok vízilabdázót.
hvg.hu
Svájcot pénteken verte a magyar csapat, vasárnap viszont kikapott a horvátoktól - a továbbjutás azonban így is megvan.
MTI
A FIFA bukott vezére úgy látja, Katar egyszerűen túl kicsi a tornának.
hvg.hu
A sportvezető jelezte: felajánlotta segítségét, hogy esetleg közvetít a felek között.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Sakkozó, műkorcsolyázó és sízők is elhagyták már Magyarországot. De emlékszik arra, hogy ki volt az, aki olimpiai bajnokként végül mégsem távozott?
Csatári Flóra Dóra
A borsos árak ellenére szinte már kitehetnék a megtelt táblát.
hvg.hu
A Liu testvérek szívét a magyar himnusz dobogtatja meg, egyébként is a Ferencváros versenyzői, nem fordulhat elő, hogy ne magyar színekben versenyezzenek – mondta Kósa Lajos alig három hónappal az előtt, hogy Liuék elindították az országváltás folyamatát.
hvg.hu
Ahogy azt már sejteni lehetett, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang elindították a folyamatot, amelynek a vége az lesz, hogy nem magyar színekben indulnak a világversenyeken.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A brit már tavaly egyszer egy brazil zászlót lobogtatva ünnepelt Ayrton Senna miatt.
MTI
Az OSC három U-16-os játékosa szenvedett sérülést egy október végi mérkőzésen, kettejüké nyolc napon túl gyógyuló. Az egyik érintett fiatal pólós édesapja arra hívja fel a figyelmet, hogy a szándékos agresszió, az indokolatlan, a játék céljával össze nem egyeztethető brutalitás bármely sportágban elfogadhatatlan.