Meghalt Mino Raiola, sztárfocisták sztárügynöke
Az olasz szakembert ötvennégy évesen érte a halál.
Az olasz szakembert ötvennégy évesen érte a halál.
hvg.hu
A teniszezőt azért ítélték el, mert vagyona egy részét megpróbálta elrejteni a hatóságok elől, hogy ne kelljen törlesztenie hitelezői felé.
hvg.hu
A magyar válogatott játékosokkal felálló RB Leipzig 1-0-ra legyőzte a vendég Rangers együttesét a labdarúgó Európa-liga elődöntőjének csütörtök esti első mérkőzésén.
MTI
Gál Szabolcs honvédségi őrmester 100 kilométer per órás sebességgel csapódhatott a földhöz, de családja szerint felépülhet.
hvg.hu
A City háromszor is vezetett két találattal, de a Real mindig visszajött a meccsbe.
MTI
A szerb teniszező megvédheti címét a Grand Slam-tornán, ahol a legutóbbi három versenyt megnyerte.
MTI
Az úszó elmondása szerint nem tett feljelentés az apja ellen, de az ügyvédeivel összeraktak egy komoly paksamétát, amelyben van igazságügyi orvosszakértői vélemény is, és húsz vallomás is.
hvg.hu
Egy évvel korábban szintén az Újpest elleni győzelemmel biztosította be az aranyérmet a Ferencváros.
MTI
MTI
hvg.hu
Charles Leclerc a rajtnál megelőzte Max Verstappent, aki végig a 2. helyen haladt, de a leintés előtt meg tudta előzni a Ferrari pilótáját
MTI
Két kellemetlen vereség után azonnali hatállyal lecserélik Márton Gábort.
MTI
Hosszú betegség után, Las Vegas-i otthonában hunyt el az egykori sportoló, 89 éves volt.
hvg.hu
A háromszoros világbajnok labdarúgójánál tavaly vastagbélrákot diagnosztizáltak.
MTI
MTI
hvg.hu
Már csak a Real Madrid, a Barcelona és a Juventus tart ki az ötlet mellett.
hvg.hu
A szervezők nem szeretnék, hogy a sportolók az orosz rezsimet népszerűsítsék a tornán.
MTI
Együttérzésükről biztosították a portugál sztárt az Anfielden.
hvg.hu
A szervezők még nem erősítették meg hivatalosan a döntést; korábban május közepére ígérték a nyilatkozatot.
MTI
Valter Attila kedden a harmadik helyen ért célba az országúti kerékpáros alpesi körverseny második szakaszán, ezzel összetettben is a harmadik helyre lépett előre.
MTI
A klubja azt kérte, tartsák tiszteletben a játékos és családja magánéletét.
hvg.hu
Kemény és szókimondó nyilatkozatban ítélte el a Manchester City ukrán futballistája nemcsak Oroszországot, az orosz katonákat és civileket, de azokat is, akik nem szólalnak fel az Ukrajna elleni háború miatt.
hvg.hu