Meccs közben ájult el a nyíregyházi focicsapat csatára, a masszőr segítségére volt szükség
Pataki Bence megúszta egy agyrázkódással, egy hetet kell kihagynia.
Pataki Bence megúszta egy agyrázkódással, egy hetet kell kihagynia.
hvg.hu
A cég klubhálózatának futballstratégiáját felügyeli, így többek között Gulácsiék csapatának, az RB Leipzignak a sportigazgatójával is együtt dolgozik majd.
HVG
Az immár kétszeres olimpiai bajnok úszót a verseny élteti, szereti a kiélezett helyzeteket, a szürke hétköznapokat azonban nehezen viseli – mondta Selmeci Attila és Virth Balázs. Mindketten beszéltek az istenadta tehetségről, valamint az elmaradozó és lemondott edzésekről is.
A magyar válogatott csapatkapitánya a Men in Blazersnek adott interjúban arról is beszélt, milyen tanácsot adna gyerekkori önmagának.
Négy felejthetetlen pillanatra emlékszünk vissza, ami a legendák sorába emelte az FC Barcelona 8-asát.
A válogatott balátlövő a több játéklehetőség reményében igazolt az NB I-be.
MTI
MTI
hvg.hu
A végleges döntésre még várni kell, de vélhetően a vb-re sem utazhat majd el Kota Gabriella.
A háromszoros BEK-győztes, kétszeres VB-döntős középpályás 73 éves volt.
HVG
A mostani ítélet nem része a Manchester City 115 szabálysértése miatt indított pernek.
HVG
A sérülése után a Realban már játszó csatár Budapestre sem utazik el, ahol az izraeliek csütörtökön fogadják a franciákat.
MTI
Nem kapnak automatikusan állami kitüntetést az olimpiai érmes sportolók edzői, a tanítványnak kell jeleznie, hogy kivel készült fel. Erről Schmidt Ádám beszélt, aki ezzel Milák Kristóf felelősségét vetette fel abban, hogy a trénerei elismerés nélkül maradtak.
hvg.hu
A 29 éves Gera Dániel most először lesz a válogatott keretének tagja.
HVG
A spanyol középpályás több mint két évtized után akasztja szögre a stoplist.
hvg.hu
Most először játszott együtt apa és fia egy csapatban, egyszerre.
MTI
A két játékos helyett Dárdai Pál és Schön Szabolcs kerül a csapatba.
hvg.hu
Stephen Curryt széles körben az NBA történetének legjobb dobójátékosaként könyvelik el. De nem mindig volt ez így: Curry pályafutása kifejezetten rosszul indult. Rejtett potenciál című könyvében Adam Grant bestsellerszerző az ő példáján keresztül mutatja be a tudatos játék módszerét. Részlet.
hvg.hu
Badar Gergő az első magyar triatlonos, akinek ilyen rövid idő alatt sikerült abszolválnia a kihívást.
MTI
Egy két évvel ezelőtti gyilkosság ügyében folytatott milánói nyomozás keretében pár napja az AC Milan és az Internazionale ultracsoportjainak 19 tagját tartóztatták le. Jegyüzérkedés, Materazzi sörbiznisze, befenyített biztonsági személyzet és emberölési ügyek csúfítják el az olasz futballéletet.
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gyurta Dánielt beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába a floridai Fort Lauderdale-ben.
MTI
MTI
hvg.hu
A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) zsarolásnak és elfogadhatatlan beavatkozásnak minősítette a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) levelét, amelyet a nemzeti olimpiai bizottságoknak küldött.
MTI
MTI
hvg.hu