#stroke

Robotok segítenek a stroke-osoknak
 

Robotok segítenek a stroke-osoknak

A stroke következtében legyengült karokkal élő páciensek rehabilitációs terápiáját nagymértékben segítik a robotok – állítja a Clinical Rehabilitation című szakfolyóiratban megjelent tanulmány.

Medipress Medipress


Mit tesz velünk napi fél óra mozgás?
 

Mit tesz velünk napi fél óra mozgás?

Akik csupán heti egy, másfél órát gyalogoltak élénk tempóban – ami csak napi 15 percnek felel meg – felére csökkentették a szívrohamból vagy szélütésből (stroke) bekövetkező halál kockázatát – derül ki a Women's Health Study jelenleg is folyó kutatásából, amelyben nők tízezreit vizsgálják. Többek között ezeket az eredményeket is idézi Dean Ornish belgyógyász professzor magyarul most megjelent könyvében, amelyben az általa kidolgozott egészségprogrammal ismerteti meg az olvasót. A program szerves részeként külön fejezetet szentel a testmozgásnak. Ebből szemezgettünk.

hvg.hu hvg.hu





Fiatalokat veszélyeztet a stroke
 

Fiatalokat veszélyeztet a stroke

Korábban csak az idősebb korosztályt érintette, az Amerikai Szívgyógyászati Szövetség friss adatai szerint azonban egyre több tizenévest ér utol a stroke. Ráadásul sok egyéb, a fiataloknál eddig nem tapasztalt betegség jelent meg – a jelenség az egészségtelen életvitellel magyarázható.

Medipress Medipress




Stroke-nap lesz a Népligetben
 

Stroke-nap lesz a Népligetben

Ingyenes szűrővizsgálatokkal, tanácsadással és szórakoztató programokkal is várja az érdeklődőket vasárnap a Magyar Stroke Társaság (MST) a fővárosi Népligetben.

MTI MTI



Lehet-e stroke után autót vezetni?
 

Lehet-e stroke után autót vezetni?

Sokan szeretnének újra a volán mögé ülni egy agyvérzést követően, és sokuk számára valóban biztonságos is. Mostantól egy egyszerű, szobában elvégezhető teszt segítségével ki lehet szűrni azokat, akik számára nem biztonságos az agyvérzés utáni vezetés – írják az Amerikai Neurológiai Akadémia orvosi lapjában.

Medipress Medipress

Két napig még menthető a szélütétes beteg?
 

Két napig még menthető a szélütétes beteg?

Noha a nemzetközi terápiás irányelvek hangsúlyozzák, hogy szélütés után a legkorszerűbb kezelés eredményei is csak akkor hatásosak, ha a beteget egy órán belül ellátják, egy új kezelési módszer - melyet a Brain legújabb száma ismertet - arról számol be, hogy bizonyos gyógyszeres és környezeti beavatkozásokkal még akár 48 óráig is van esély a javulásra.

MTI MTI


Ami növeli a stroke kockázatát
 

Ami növeli a stroke kockázatát

Növeli a stroke (agyi érkatasztrófa) kockázatát a 65 évesnél idősebbeknél a közlekedési zaj - erre a megállíptásra jutottak dán kutatók, akik eredményeiket a European Heart Journal szakfolyóirat szerdai számában ismertették.

MTI MTI