Bors: már nincs intenzív osztályon Kulka János
Jobban van, és néhány szót képes már kiejteni Kulka János – tudta meg kórházi forrásokból a Bors. A színművésznek két hete agyi infarktusa volt.
Jobban van, és néhány szót képes már kiejteni Kulka János – tudta meg kórházi forrásokból a Bors. A színművésznek két hete agyi infarktusa volt.
Uniós tízmilliárdok folytak el népegészségügyinek mondott célokra, ám ebből egyetlen fillér sem jutott a magas vérnyomás felismerésére, felmérésére vagy elemzésére. És akkor csodálkozunk, ha évi kilencezer lábat amputálnak idehaza, kétszer annyit, mint a 80-as években? A szakemberhiány miatt ráadásul százával szűnhetnek meg az alapellátást, közte a hipertóniagondozást végző helyek.
Akár a rettegett stroke-ra is figyelmeztethet egy vadonatúj szíj, amelyik az Apple okosórájához készült.
Minél sűrűbb és ragadósabb a vérünk, annál nehezebben áramlik az erekben: ettől pedig nő az esélye annak, hogy vérrögök alakulnak ki a szervezetünkben. A vérrögök az agyba, a tüdőbe vagy a szívbe eljutva elzárhatják az ereket. A vérrögöknek tehát életveszélyes következményei is lehetnek, a tüdőembóliától a stroke-on keresztül a szívrohamig. – Néhány apró táplálkozási trükkel azonban könnyen hígabbá tehetjük a vérünket, és elkerülhetjük a vérrögök kialakulását.
2014 februárjában jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, hogy a kormány 12 milliárdot szán a Nemzeti Agykutató Programra (NAP). Miután a legtöbb tudományág és az egész egészségügy masszív alulfinanszírozottsággal küzd, a félidejéhez ért kutatási programnak nagy elvárásoknak kell megfelelnie, hogy igazolja letagadhatatlan kiemelt státuszát.
Sokáig senki nem segített az öntudatlan emberen, ráadásul ketten az értékeit is elvették a Lehel piacon.
A tökéletességre törekvés, netán egyszerű kenyérharc és szakmai presztízsféltés gátolja? Egy biztos: Magyarországon nem terjed a legkorszerűbb stroke-kezelés.
Hogyan fordulhat elő, hogy a mentősök nem ismerték fel a stroke tüneteit? – tehetjük fel a kérdést Margit történetét olvasva. Ha férje történetesen nem mentőtisztként dolgozik évtizedeken át, és nem fedi fel szakmai múltját, akkor a felesége talán be se került volna a kórházba, ahol azután a CT igazolta az agyvérzést. Jobb, ha mindenki felkészül az agyérkatasztrófa jeleiből.
A légszennyezettség összefüggésben lehet a nyaki verőerek veszélyes mértékű összeszűkülésével, ami növelheti az agyi-érkatasztrófa kockázatát – állapították meg amerikai kutatók.
Egy amerikai kutatás bebizonyította, hogy minimális napi futással is elérhető az az egészséges hatás, ami heti két-három tovább tartó testmozgással. A szívünk különösen hálás már ennyiért is.
Előző nap az orvosok hazaküldték a kezdeti tünetekkel bejelentkező nőt azzal, hogy csak stresszes. Másnap aztán a kocsijában ülve valóban stroke-ot kapott.
Német és holland beszámolók szerint a 74 éves, Svájcban élő énekesnő stroke-ot kapott. Ám nagyon úgy tűnik, hogy az állítólagos sofőr nyilatkozatára alapozott hír kamu.
Belső vizsgálatot indított a MÁV annak a férfinak az ügyében, akihez kollégái 16 órán át nem hívtak segítséget, mert azt hitték, hogy részeg, pedig stroke-ot kapott és végül belehalt.
Magyarországon évente 42 ezer új szélütéses esetet regisztrálnak: a betegség leggyakoribb tünetei közé tartozik az egyik oldali végtag gyengesége, a száj félrehúzódása és a beszéd zavara. Bereczki Dániel, a Magyar Stroke Társaság elnöke kedden, a stroke világnapon újra felhívta a figyelmet arra, hogy a tünetek észlelésekor azonnal mentőt kell hívni, mert a kezelést 3 órán belül meg kell kezdeni. Az országban 37 olyan kórház, úgynevezett stroke központ van, amelyek felkészültek a stroke-os betegek fogadására.
Bár a szélütés kockázata az életkorral drámaian emelkedik, a fiatalabbaknál tapasztalt aggasztó kockázati tényezők - a túlsúly, a cukorbetegség és a magas vérnyomás - arra utalnak, ők is egyre érzékenyebbek a betegségre.
Három évvel ezelőtt, a digitális nyomtatók színhelyességét helyreállító megoldás kidolgozása során a Xerox szakértője, Lalit K. Mestha rájött arra, hogy az elvégzett mérései és az újonnan kifejlesztett, spektrális érzékelővel ellátott kamerái messze túlmutatnak a dokumentumkezelés határain. Kiderült, hogy a Xerox technológiája az egészségügyben is használható, többek közt a kardiológia területén.
A száj félrehúzódik, a beszéd elakad, és ha az egyik oldali végtagok megbénulnak – ezek a stroke jelei. Ilyenkor arra kell kérni azt, aki rosszul van, hogy próbáljon beszélni vagy mosolyogni, és emelje fel mindkét kezét. Ha ezekre nem képes, feltehetően stroke-ja van. Stroke után egy évvel a betegek harmada már nem él, harmaduknak pedig tartós tünetekkel járó agykárosodása marad.
Az elkövetkező néhány év egyik IT-s slágere vitathatatlanul a 3D nyomtatás lesz. Azonban, mint kiderült, egyáltalán nem veszélytelen.
Sikeres katéteres agyiérrög-eltávolító beavatkozást végeztek két akut stroke-os, azaz szélütéses betegen Kaposváron a Kaposi Mór Oktató Kórházban. Az országban - az Országos Idegtudományi Intézet után - másodikként a kaposvári kórházban nemrég alkalmazott eljárásról kedden sajtótájékoztatón számoltak be.
Rosszul lett az Európai Parlament (EP) szerdai strasbourgi plenáris ülésének vezetése közben Jeórjosz Papasztamkosz görög EP-alelnök.