Szanyi Tibor: ez a párt vörös
Szanyi Tibor, az MSZP parlamenti képviselője az MTV Az Este című műsorának nyilatkozott a pártszakadás esélyeiről, illetve arról, hogy miként látja Gyurcsány Ferenc csoportosulásának esetleges önállósodási törekvéseit.
Szanyi Tibor, az MSZP parlamenti képviselője az MTV Az Este című műsorának nyilatkozott a pártszakadás esélyeiről, illetve arról, hogy miként látja Gyurcsány Ferenc csoportosulásának esetleges önállósodási törekvéseit.
hvg.hu
Bár vannak közös céljai a szocialistáknak a Gyurcsány által képviselt politikával, a párt napi működésében azonban a világnézeti különbségek inkább problémaként jelentkeznek – mondta Szanyi Tibor.
Magyar Nemzet
Az MSZP-s képviselő szerint az MSZP a szombati rendezvényével is megmutatja a párt, hogy a rájuk minden körülmények között lehet számítani.
MTI
Szanyi Tibor MSZP-s elnökségi tag az InfoRádióban emlékeztetett: azokhoz a törvényekhez nem nyúl a Fidesz, amelyek kötelezővé teszik a végkielégítések kifizetését.
InfoRádió
Papcsák Ferenc úgy távozik kormánybiztosi munkaköréből, hogy nem ért el valódi eredményt - legalábbis így vélik a radikálisok.
MTI
Az MSZP szerint a jövő évi költségvetés - az eddig megismert formájában - "harácsolásból és a dolgozók, illetve a nyugdíjasok megsápolásából áll".
MTI
Az MSZP szeretné, hogy az iszaptragédia ügyében a kormány ne a pánikot növelje, hanem „szikár, pontos, tényszerű” mondatokkal operáljon. Előbbire Illés Zoltán államtitkár, az utóbbira Orbán Viktor miniszterelnök és Pintér Sándor belügyminiszter idevonatkozó mondatai a jó példák – jelentette ki a szocialista párt elnöke csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján. „Ha egy államtitkár ennyire inkompetens”, akkor föl kell, hogy merüljön a távozása – tette hozzá Mesterházy Attila, aki közölte azt is: az MSZP többféleképpen is adományozásra biztatja híveit a vörösiszap-katasztrófa károsultjait megsegítendő.
unknown
Szanyi Tibor szerint az MSZP a vártnál jobban szerepelt Budapesten a vasárnapi önkormányzati választáson, mert a fővárosban a legnagyobb az "ébredés".
MTI
Szanyi Tibor szerint az önkormányzati választás után át kell alakítani az MSZP-t; a párt kampányfőnöke erről a Népszava szombati számában megjelent interjúban beszélt.
MTI
Az MSZP-tagság egyik feltételéül a Népszava című napilap előfizetését tenné meg a jövőben a párt vezetése - mondta Szanyi Tibor, az MSZP kampányfőnöke.
MTI
Kedden a budapesti Fehér Házban maratoni, három és félórás ülést tartott az Országgyűlés Ifjúsági, Szociális és Családügyi Bizottságnak az az albizottsága, mely – létrehozóinak szándéka szerint – az elmúlt nyolc év kormányzati intézkedéseit hivatott vizsgálni. A magas testület meghallgatta Herczog László volt szociális és munkaügyi minisztert, Szűcs Erika országgyűlési képviselőt, volt szociális és munkaügyi minisztert és Székely Juditot, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium volt szakállamtitkárát.
unknown
Az MSZP szerint mégis vannak tisztességes fideszes polgármesterjelöltek, akik betartanak bizonyos szempontokat, etikai normákat az önkormányzati választások alatt, amire Szanyi Tibor, a párt kampányfőnöke tett javaslatot - áll a szocialisták csütörtöki, közleményében, amelyet annak kapcsán fogalmaztak meg, hogy - mint írják - Sátoraljaújhelyen az MSZP, a Fidesz és a Jobbik etikai normák betartásában egyezett meg.
MTI
A jelek szerint az önkormányzati választás megadja a kegyelemdöfést az MSZP jelenlegi formációjának, és ezt még Szanyi Tibor áldozatos kampányfőnöki tevékenysége sem tudja megakadályozni – véli Sebők János.
Sebők János
Nem a cselekvés sebessége, hanem az iránya számít az új kormányzat teljesítményének megítélésekor - hangoztatta Kovács László alelnök a szocialista párt önkormányzati jelöltjeinek és kampányembereinek tartott győri regionális felkészítőn hétfőn.
MTI
A fő cél a Fidesz erőszakos nyomulásának megállítása - mondta az őszi önkormányzati választások szocialista kampányfőnöke az MR1-Kossuth Rádióban.
unknown
Ezen a héten még volna értelme annak, hogy egy olyan új jelöltet találjon az MSZP, aki Horváth Csabánál nagyobb eséllyel indulhat a főpolgármester-választáson a fideszes Tarlós Istvánnal szemben – mondta a hvg.hu-nak Szanyi Tibor szocialista országgyűlési képviselő.
hvg.hu
Szanyi Tibor országgyűlési képviselő lett az MSZP kampányfőnöke az őszi önkormányzati választásra. A frakció kommunikációs igazgatója pedig Déri Balázs, a stop.hu egykori alapító főszerkesztője - közölte az MSZP-frakció szerdán.
MTI
Bajnait modern Széchenyihez hasonlítja, dicséri Medgyessyt is, szavai szerint „a két Gyurcsány kormány alatt vesztettünk el mindent”. Vissza akarja hozni az MSZP-be az igazi baloldaliságot, ennek érdekében akár a választmányi elnökséget is elvállalná, a korábbi elnök Simon Gábor és a tisztségért állítólag induló Botka László ellenében. Interjú Szanyi Tiborral
Fürjes Judit
Könnyen lehet, hogy hamarosan Gyurcsány-Szanyi párharc bontakozik ki az MSZP-ben. E két, éles kontúrokkal rendelkező, karizmatikus politikus töltheti ki azt az űrt, amelyet a beszürkült pártvezetés homályos alakjai hagytak maguk mögött. Gyurcsány és Szanyi mágnessarkok gyanánt vonzhatják magukhoz a híveket. Kérdés, melyikük bizonyul erősebbnek?
Papp László Tamás
A Magyar Szocialista Pártnak ötvenkilenc fős parlamenti frakciója van. Mivel legalább ötven képviselő aláírása szükséges a köztársaságielnök-jelöléshez, az MSZP – egyetlen ellenzéki pártként – önállóan képes jelöltet állítani a négy hét múlva esedékes választásra. A hvg.hu a forgatókönyvekre volt kíváncsi. Szanyi Tibor a szocialista eszköztár lehetséges eleméről beszélt, amikor Orbán Viktor jelölését említette.
unknown