#szentmise

hvg.hu Itthon

Szentmise lesz Orbán Viktor születésnapján a Belvárosban

Hálaadó szentmisét tartanak Orbán Viktor 50. születésnapján a Belvárosi Plébániatemplomban egy egyesület kérésére. Orbán saját bevallása szerint nem tart bulit a születésnapján, a szentmisével pedig szerinte "jobb megvárni az ember temetését".

MTI Itthon

Élőben nézheti Ferenc pápa első szentmiséjét

Ferenc pápa első szentmiséjét a római Szent Péter térről kedd délelőtt fél 10-kor élő adásban közvetíti az M1 és a Duna World – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap.

MTI Itthon

Nagy dolgokra készülnek a Szent István-bazilikában

A szentmisén elhangzó szövegeket kivetítő monitorokon lehet majd látni a budapesti Szent István-bazilikában, a technikai eszközök felállítása ebben az évben megvalósulhat – közölte a székesegyház plébánosa a bazilika honlapján megjelent lelkipásztori levelében.

MTI Itthon

A gyulafehérvári érsek fog prédikálni augusztus 20-án

Idén Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mondja a szentbeszédet az augusztus 20-i Szent István-napi ünnepi szentmisén. A budapesti Szent István-bazilika előtti téren Erdő Péter bíboros és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai mutatják be a szentmisét - közölte az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye hivatala az MTI-vel.

MTI Itthon

Erdő Péter: bátran hozhatunk áldozatot egymásért

Nem kell érdekeinket vagy jó közérzetünket egymástól féltenünk, bátran hozhatunk áldozatot egymásért, ennél értékállóbb befektetés nem létezik földi életünk számára - mondta Erdő Péter az esztergomi Bazilikában tartott, húsvétvasárnapi szentmiséjén.

1 2
Több kilométeres a dugó az M0-son mindkét irányba

Több kilométeres a dugó az M0-son mindkét irányba

Saját zsebből fizeti a főváros a 3-as metró kivitelezésért kért extra milliárdok egy részét

Saját zsebből fizeti a főváros a 3-as metró kivitelezésért kért extra milliárdok egy részét

Csaknem 12 évet kapott egy iskolai gondnok, aki 7–11 év közti kislányokat molesztált

Csaknem 12 évet kapott egy iskolai gondnok, aki 7–11 év közti kislányokat molesztált

Gulácsi Péter: Mindenki tudja, hogyan gondolkodom a világról

Gulácsi Péter: Mindenki tudja, hogyan gondolkodom a világról

Hiába tökéletes az új iráni elnök pedigréje, a mullahok rendszere megremeghet

Hiába tökéletes az új iráni elnök pedigréje, a mullahok rendszere megremeghet

Minimalista facelift – menetpróbán a megújult Mini Cooper család

Minimalista facelift – menetpróbán a megújult Mini Cooper család

Megérkezett a frissített Dacia Duster

Megérkezett a frissített Dacia Duster

Nem tetszik a Vatikánnak a homofóbia elleni olasz törvénytervezet

Nem tetszik a Vatikánnak a homofóbia elleni olasz törvénytervezet

A címlapról ajánljuk
Még több hír a VOLKSWAGEN támogatásával