#Szíria


Szíria magának akarja Mourinhót

A szíriai nemzeti válogatott élére szerződtetnék a sztáredzőt, aki hivatalos ajánlatot is kapott már a háború sújtotta ország labdarúgó-szövetségétől.


Saját tagjait végezhette ki az Iszlám Állam

Az Iszlám Állam kivégezte saját 15 tagját Rakka mellett, ez volt eddig Szíriában a legnagyobb tömeges gyilkosság, amelyet a szélsőségesek saját harcosaik ellen követtek el - közölte vasárnap az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns csoport.



Tanárlázadás és atomcsúcs a hét képein

Budapest túl van a tanárok első nagy polgári engedetlenségi akcióján, Brüsszel még mindig sokkban van a terrortámadás után, a nukleáris terrorveszélyről tárgyaltak a világ országai Washingtonban, Szíriában visszafoglalták az Iszlám Államtól Palmürát, iszonyatos tömegkatasztrófa történt az indiai Kalkuttában.



Obama egyértelműen kiállt a szír elnök ellen

A Fehér Ház leszögezte, nem hajlandó elfogadni azt, hogy Aszad elnök részt vegyen egy szíriai egységkormányban, bár a szír elnök korábban arról beszélt, hogy egy ilyen kormányban a mostani vezetésnek is helyet kell kapnia.














Megkezdődött a kivonulás Szíriából

Elhagyta Szíriát az orosz katonai repülőgépek első köteléke, miután Moszkva nem kis meglepetésre bejelentette a részleges csapatkivonást. Ettől függetlenül az orosz légierő folytatja csapásait az Iszlám Állam (IÁ) és más terrorszervezetek ellen.