#Szíria



"Most nem Magyarországra gondolok, természetesen"

Magyarországon járt az izraeli külügyminisztérium prominens figurája, korábbi stockholmi nagykövet, Benny Dagan. A sokat látott diplomatát a menekültkérdés izraeli felfogásáról, az izraeli politika jobbra tolódásáról, az Izrael-barát szélsőjobboldalról és Soros György megoldásairól is kérdeztük.




Orbánék kvótanépszavazása mellett kampányoltak Thürmerék – videó

Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke és Szilvásy György, a Honfoglalás 2000 Egyesület elnöke közösen mondták el a Kossuth téren, hogy szerintük miért kell támogatni kötelező betelepítési kvóta ellen irányuló népszavazást, amit a kormány kezdeményezett. Szóba került Putyin is, mint a béke élharcosa, a liberális amerikai katyvasz, valamint a rágógumi. Videó.



A török katonák bemerészkedtek az Iszlám Állam területére

A török különleges erők egy 15-20 fős csoportja vasárnap hajnalban első ízben hajtott végre szárazföldi akciót az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet által ellenőrzött területeken Észak-Szíriában - írta a Yeni Safak című kormánypárti török napilap. A szárazföldi akciót követően a török légierő csapásokat mért az IÁ állásaira, és több mint 50 terroristával végzett.


Összehívták mára az ENSZ BT-t Aleppo miatt

A szíriai Aleppóban folyó súlyos harcok a tűzszünet teljes összeomlásával és a genfi béketárgyalások megfeneklésével fenyegetnek – közölték kedden diplomáciai források. A New York-i találkozót Nagy-Britannia és Franciaország kérte.












Fontos határátkelőt bukott el az Iszlám Állam

Elfoglalták a szíriai felkelők csütörtökön az Iszlám Állam fő határátkelőhelyét Törökország felé – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja, amely kiterjedt aktivistahálózattól kapja az értesüléseit az eseményekről. Ez újabb komoly csapás a szélsőségesekre azután, hogy pár hete elvesztették a stratégiai útvonalakon fekvő Palmürát, amelyet a kormánycsapatok vontak ellenőrzésük alá, és több parancsnokuk is elesett légicsapásokban.