#Szlovákia


A szlovákok harmada nagyivó és ez nem zavarja

Szlovákia felnőtt korú lakosságának közel egyharmada fogyaszt rendszeresen az átlagnál nagyobb mennyiségű alkoholt, a fiatalok korosztályának minden második képviselője pedig időről időre a részegségig leissza magát - közölte szerdán egy felmérés adataira hivatkozva Ivan Novotny az AT szanatórium igazgatója.


Megszűnik a felvidéki Gömöri Hírlap

Megszavazta a Gömöri Hírlap című hetilap megszűntetését legutóbbi ülésén a rimaszombati városi képviselőtestület - adta hírül a Szabad Újság című felvidéki magyar hetilap szerdán megjelent számában.





Befagyasztják jövőre a szlovák bírák bérét

Jövőre ideiglenesen felfüggesztik Szlovákiában a bírák béreinek értékállóságát szavatoló indexálást - jelentette be Pavol Paska szlovák házelnök kedden azután, hogy egyeztetett az érintett igazságügyi dolgozók képviselőivel.


Egyre több a munkanélküli Szlovákiában

Októberben 13,69 százalék volt a munkanélküliségi ráta Szlovákiában, tavaly októberhez képest 0,4 százalékponttal, szeptemberhez képest pedig 0,25 százalékponttal emelkedett - közölte kedden a szlovák munkaügyi minisztérium.





Bajnaival is tárgyal Fico

Magyarországra látogat pénteken Robert Fico miniszterelnök, aki Orbán Viktor mellett Mesterházy Attilával és Bajnai Gordonnal is találkozik – tájékoztatta a szlovákiai Új Szót a pozsonyi kormányhivatal sajtóosztálya.



Fél Szlovákia elvágyódik

A szlovákiai lakosság több mint fele más országban szeretné élni - derült ki a GfK piac- és közvélemény-kutató ügynökség felmérésének csütörtökön közzétett felméréséből. Szlovákiában mindössze 48 százalékuk maradna.



Felgyorsult az infláció Szlovákiában

A várakozásokkal szemben októberben felgyorsult az infláció üteme Szlovákiában, a fogyasztói árak a statisztikai hivatal hétfőn közölt adatai szerint éves szinten 3,8 százalékkal emelkedtek a szeptemberi 3,6 százalék után.



Sokezer háborús veterán él Szlovákiában

A hadsereg szerint összesen 7492 háborús veterán él Szlovákiában - közölte Milan Vanga, a szlovák fegyveres erők szóvivője. Ebből 6162-en a második világháború után érdemelték ki ezt a státuszt.


Szlovákiában már megindultak a lakásárak

Mind a lakások, mind pedig a családi házak ára emelkedésnek indult ősszel Szlovákiában. A lakások ára ezzel együtt is elmarad az egy évvel korábbi szinttől, a családi házak négyzetmétere viszont viszont már drágább, mint egy évvel ezelőtt.