Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Tovább romlott a vállalkozói környezet indexe (IPP) Szlovákiában 2012 harmadik negyedévében - közölte a Szlovák Vállalkozói Szövetség (PAS) csütörtökön.
A PAS felmérése szerint Szlovákiában a harmadik negyedévben az év második negyedévéhez képest 3,73 százalékkal 79,1 pontra gyengült a vállalkozói környezet indexe, a mutató több mint tízéves története során még soha nem volt ilyen alacsony. Az aktuális felmérés szerint a harmadik negyedévben a vállalkozók helyzetét leginkább a munka törvénykönyve módosításai, valamint az adó- és járulékterhek növelése nehezítette.
A vállalkozói szövetség adatai szerint 2012 harmadik negyedévében a vállalkozói környezet indexét alkotó elemek közül az adókat és a különböző illetékeket szabályozó törvényi háttér alakulásának hatásait mérő részindex esett vissza a leginkább, ez a mutató 11,1 százalékkal 77,3 pontra csökkent. A PAS megállapítása szerint ez a rekordmértékű visszaesés annak tudható be, hogy míg az állam adóemeléseket hajtott végre, sem a túlzottnak ítélt adminisztratív terheken nem enyhített sem pedig a jogérvényesítés lehetőségein nem javított.
A kimutatás szerint hasonló mértékben befolyásolta az IPP visszaesését a járulékterhek növelése, valamint az, hogy az ígéretek dacára továbbra sem egyszerűsítette a járulékokra vonatkozó törvényi szabályozást a kormányzat.
A vállalkozói környezet romlásának harmadik legjelentősebb faktoraként a munka törvénykönyvében eszközölt változtatásokat jelölte meg a szervezet, arra hivatkozva, hogy a jogszabály módosítása lassítja az új munkahelyek létrehozásának folyamatát és bizonyos esetekben a foglalkoztatottság csökkenéséhez is vezethet.
A 2001-ben létrejött PAS az egyik legnagyobb - munkáltatókat és vállalatokat tömörítő - szlovákiai szervezet, amelynek legfőbb célkitűzése a vállalkozásokat érintő szabályrendszer minőségének javítása. A szervezet rendszeresen publikál elemzéseket a vállalkozói környezetről, negyedévenként készít felmérést tagjai körében a vállalkozói környezet alakulásáról.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Emberéletek megmentése néha szinte fillérekből megoldható, de több nagyhatalom most kevesebbet költ az éhezőkre és a betegekre. Afrikában emiatt jobban felütheti a fejét az AIDS, a malária, a tuberkulózis.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
Miközben a világ a gázai humanitárius katasztrófára figyel, az ENSZ friss jelentése szerint globálisan is riasztó a helyzet: Európányi ember éhezik.
Abban is biztos már, hogy hűtőkamrát létesítettek.