#szolidaritás

Az ellenzéki „Diétást” a Hárshegyre küldték

Sorozatos éhségsztrájkjai miatt a „Diétás” nevet adta Pákh Tibor célszemélynek. A politikai okokból útlevelétől 1981-ben megfosztott veterán emberi jogi aktivista még 1990 nyarán, az MDF kormány alatt sem tudott egy ideig nyugatra utazni. A 85 éves Pákh rögös életútját ecsetelte a napokban, egy budapesti könyvesboltban.


Hogyan „szívatják” a szegényeket?

A feketemunka közelebb visz a piachoz, mint a közmunka. A szocialisták között is iszonyúan fertőz a náci gondolkodás, a rasszizmus. A miskolci rendőrkapitányt ki kellett volna rúgni. A gyerekszegénység ellen elköltött milliárdok nem a gyerekekhez jutottak. Ferge Zsuzsa társadalomkutató rosszkedvű és zaklatott interjút adott a Beszélőnek.


Csizmadia Ervin: Bokros teendői

Bokros Lajost arra buzdítjuk: ne álljon meg félúton. Ha már újra politikára adja a fejét, akkor vázolja végre fel nyomokban eddig is felfedezhető, a program szintjére azonban soha nem emelkedő társadalmi-politikai elképzeléseit is. Nevezetesen: hogyan képzeli el a társadalmi összetartást (kohéziót) programja mentén, egy olyan országban, ahol tartósan két politikai közösség létezik?


Sólyom kiállását követelik civilek a romák védelmében

Tegye nyilvánvalóvá, hogy aki a romák ellen fordul, az egyszersmind a magyar nemzet ellen fordul - kéri mintegy ezer, a romákkal és más hazai kisebbségekkel foglalkozó kutató, "a kisebbségek megbecsülése és társadalmi integrációja iránt elkötelezett civil" hétfői keltezésű nyílt levelében Sólyom László köztársasági elnököt.