Lefóliázták a vörös csillagos szovjet emlékművet a XVIII. kerületben
Az akció megvalósítáját Orbán Balázs kijelentései inspirálták.
Az akció megvalósítáját Orbán Balázs kijelentései inspirálták.
A pénzügyminiszter a Szovjetunióba hurcolt magyarok emléknapján brüsszelezett.
„A halott katona már nem ellenség” a felújítást végző temetkező szerint.
A gigantikus, 102 méteres emlékművet még Brezsnyev adta át, az ukránok most „apró” módosítást eszközöltek rajta. Az orosz külügyminisztérium paródiába illő közleményben reagált.
"O.V.! Putyin háborús bűnös, Magyarország szuverén” – ezt a szövegű molinót feszítette ki az M1-es és M7-es autópálya bevezető szakasza fölött lévő egyik felüljáróra Keresztény Zoltán, aki néhány nappal ezelőtt a csákberényi felújított szovjet katonai emlékművet csomagolta be fekete műanyagfóliával. Később ellátogatott Felcsútra is, ahol ugyanezt tette a helyi szovjet katonai emlékművel. A jogász magyar-magyar békét akar.
Dudáltak nekik az autósok, amikor Keresztény Zoltán egy társával lefóliázta és egy ’56-os magyar, valamint egy ukrán zászlót tettek a Csákberényben avatott szovjet emlékműre. Keresztény most interjút adott a 444.hu-nak és állítja: ő a putyinista Orbán-Gyurcsány-rendszer ellenzéke.
Civil aktivisták fekete nejlonba csomagolták azt a II. világháborús szovjet emlékművet, amit június 19-én avatott fel a magyarországi orosz képviselet.
Az orosz nagykövetségnek a háborút követően jutott eszébe, hogy egy tíz éve elbontott katonai emlékművet felújítson – mondta a csákberényi polgármester lapunknak.
A párt szerint az emlékmű nemcsak a múltat, hanem a jelent és a jövőt is hazug módon próbálja lefesteni.
A szobrot Helsinki ajándékba kapta.
A kijevi polgármester több mint negyven olyan emlékművet is megnevezett, amelyeket el kell távolítani az ukrán főváros utcáiról.
A párt szerint ezzel a helyére került az usánkát formázó miniszobor.
Budapesten, a Szabadság téri emlékmű mellett jelent meg Kolodko Mihály legújabb alkotása.
Az Alkotmánybíróság elutasította a szovjet emlékművet festékkel leöntők indítványát, mert a véleménynyilvánítás ezen formája jelen ügyben nem a szólásszabadság része – közölte a testület.
Kalapáccsal és vésővel ment neki az obeliszknek.
Lengyelországban csak azok maradhatnak, amelyek tudományos célból vagy műalkotásként készültek, illetve azok, amelyek a temetőkben vannak.
Egyetlen országnak sem állampolgára Magomed Daszajev – derült ki a parlament nemzetbiztonsági bizottságának ülésén.
Jól menő, Budapesten dolgozó üzletember és Magomed Daszajevnek hívják. Tizenhárom éve él kisebb-nagyobb megszakításokkal Magyarországon, most épp vodka-üzletben érdekelt. Korábban magyar parlamenti baráttal is dicsekedett.