Szélsőjobbosok szimpátiatüntetést szerveznek Orbán Viktor magyar miniszterelnök mellett szombatra, a párizsi magyar nagykövetség épületéhez – derül ki a radikálisan iszlám-ellenes Riposte-Laïque hírleveléből.
Németország keleti részén, ahol a legkevesebb bevándorló él, a napokban is zajlottak a menekültellenes megmozdulások, igaz, rendre ellentüntetők is feltűntek a demonstrációkon. Az egykori NDK területén több összecsapás is volt a szélsőjobbos tüntetők és a baloldali ellentüntetők között.
Több menekültellenes incidens történt Németországban a napokban. Menekültsegítő civilek autóit is felgyújtották, múlt éjjel egy befogadóállomásnak szánt épületet gyújtottak fel. Már 355 hasonló bűncselekmény történt, ami kétszerese a tavalyi egész éves adatnak.
Németországban ezrek vonultak az utcákra a hét végén a szélsőjobb ellen, és a legnagyobb példányszámú újságban a menekültekkel való szolidaritásra szólított száz neves személyiség, köztük a kormány több tagja.
Arra szeretném kérni államunk vezetőit, hogy föltétlenül ejtsék szerét annak, hogy kifejezzék idegenkedésüket attól, hogy erre föl nem hatalmazott magyar honfiak idegeneket ütlegeljenek, fojtogassanak vagy – quod Deus avertat – öljenek meg.
Kijevben félbeszakadt szombaton az ország történetének második melegfelvonulása, mert szélsőjobbosok támadtak rá a menetet biztosító rendőrökre és a résztvevőkre.
Koalíciós tárgyalásokat kezd a burgenlandi tartományi kormány megalakításáról az Osztrák Szociáldemokrata Párt a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárttal. Az új kormány még júniusban felállhat – írta csütörtökön a Kurier című osztrák napilap, Hans Niessl szociáldemokrata burgenlandi tartományi kormányfő előző esti bejelentésére hivatkozva.
Az Arany Hajnal nevű görög szélsőjobboldali párt vezetőit többek között gyilkossággal, bűnszövetkezetben való részvétellel és illegális fegyverviseléssel vádolják.
Három év múlva lehet, hogy Vona Gábor alakíthat kormányt ebben az országban, és nem azért, mert lejöttek a kis barna emberkék az űrből, és mindenkit nácivá változtattak. Hanem azért, mert a demokraták, a Köztársaság fennkölt hirdetői valamit nagyon elkúrtak.
Meg kéne nézni, hogy a Jobbik orosz elkötelezettsége, a magyar (és az európai) érdekekkel szembeni felhasználása mit jelent, és milyen következményekkel járhat.
A mostani felmérések szerint a Nemzeti Front a szavazatok 33 százalékát is megszerezheti a három hét múlva esedékes önkormányzati választásokon, maga mögé utasítva a mérsékelt jobboldali ellenzéket és a kormányzó szocialistákat is.
A Jobbik pénzt, tanácsadókat és fáradságos munkát nem kímélve próbálja átalakítani az imázsát. Ezért fényképezik Vona Gábort kiskutyákkal, ezért beszél a Jobbik elnöke egyre többet a békéről, ezért nevezi Török Gábor „nyugodtradikálisnak” a párt új irányát. Csakhogy ha felhajtjuk a leplet, mindig kibújik alóla az emberek frusztrációját politikai haszonszerzésre használó gyűlöletpolitika. Cigányok megöléséről fantáziálgatni, zsidókat listázgatni vagy Putyin karjai közé rohanni ugyanis pontosan annyira békés és nyugodt, amennyire egy Jobbik vezette ország az lenne.
A francia szélsőjobb valószínűleg megpróbál politikai tőkét kovácsolni a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap párizsi székháza elleni szerdai terrortámadásból, bár az ilyen horderejű események általában inkább a hatalmon lévő politikusok támogatottságát erősítik - vélekedtek a terrorcselekmény várható politikai következményeit értékelve londoni stratégiai elemzők.