Elpusztult a Szabadkánál talált oroszlánkölyök
Súlyos sérülései voltak, nem sikerült megmenteni az életét.
Súlyos sérülései voltak, nem sikerült megmenteni az életét.
Kihúzták a heti számokat
Nagyon örülnek neki, hogy visszakapták.
Lehet, hogy nem véletlen, hogy a Rose d’Or nevű jachton nyaraltak?
Húsz év gyűjteményét tekinthetik meg az érdeklődők. A látogatókat megnyugtatják, hogy minden szagtalan.
Pedig az egyenruhásoknak nem volt könnyű helyzete, egyiküket fel is öklelte az ideges állat.
A győztest még nem hirdették ki, de bőven van miből válogatni.
Legutóbb 1989-ben tévedt vadon élő jávorszarvas Magyarországra, az akkor nálunk látott példányt vadászok elejtették.
A sofőrnek kellemes, az őt igazoltató minneapolisi rendőrnőnek viszont kellemetlen, hogy a vezető felismerte őt, mert emlékezett rá a pornós OnlyFans oldalról.
A Beckham című dokumentumfilm-sorozatban őszinte jelenetnek lehetnek szemtanúi a nézők.
Grimes bírósághoz fordult a milliárdossal közös három gyereke szülői felügyelete miatt.
Nem először történik ez meg a volt elnökkel és eddig mindig visszakapaszkodott.
A több mint húsz éves madár egymaga sokat tett a faj magyarországi fennmaradásáért.
A zenész megegyezett egykori feleségével a közös kislányukról, és az anyagiakról is.
Dorothy Hoffner rekordot dönthet, miután 4100 méter magasról hajtott végre tandemugrást. Szerinte a kor csak egy szám.
A Salernitana szurkolói egy bajnoki meccs kezdetekor mutatták be a legendás együttes több albumáról is megemlékező összeállításukat.
A 27 éves, erdélyi származású Blága Tünde lett a Miss Universe Hungary győztese, Radu Cristescu román képviselő ennek apropóján eresztett meg egy viccesnek szánt posztot.
Eladósorba került a Netflixen futó Szexoktatás című sorozatban szereplő egyik leghíresebb épület: az a ház, amelyben a filmbeli főszereplő Otis és szexterapeuta édesanyja, Jean él.
A főváros legészakibb hídját 2008. szeptember 30-án adták át.
A ma már X-nek nevezett Twitter tulajdonosa egy szélsőjobboldali tweetet osztott meg a Földközi-tengeren működő német civil szervezetekről, amit a német állam nem hagyott szó nélkül.