Halálos cápatámadás volt Ausztráliában
Egy 59 férfit harapott össze úgy egy cápa a parttól 150 méterre, hogy a mentők nem tudták megmenteni az életét.
Egy 59 férfit harapott össze úgy egy cápa a parttól 150 méterre, hogy a mentők nem tudták megmenteni az életét.
A nő a szomszédját kétszer is megtámadta.
A 110 éve leírt skizofréniáról már számos tanulmány született, a pontos neuropatológiai hátterét azonban mindeddig nem tárták fel – most a Semmelweis Egyetem kutatása ért el egy fontos eredményt a területen.
A Netflix elismerte, hogy három versenyző orvosi segítségre szorult, de állítólag nem súlyos az állapotuk.
Pedig ő volt a Grand Slam-torna címvédője.
A rendőrség egy 39 éves férfit hallgatott ki az ügyben.
Egy gyerek kezében felrobbant a pirotechnikai eszköz, egy fiatalkorú fiúnak szintén a keze sérült meg. Egy gyerek mellett pedig felrobbant egy tűzijáték.
Három férfit is letartóztattak a tegnap esti mérkőzést követően.
A rendőrség csoportos garázdaság, valamint súlyos testi sértés miatt indított eljárást.
Az emberek többsége zúzódásokkal, horzsolásokkal megúszta a balesetet.
A brazil labdarúgó-válogatott két sérült játékosa, Alex Telles és Gabriel Jesus számára is befejeződött a katari labdarúgó-világbajnokság.
A feje búbja égett le a színésznek.
A férfi kritikus állapotban került kórházba.
Mindkét brazil focistának a bokája sérült meg.
Nem fért be a mentőautó a kapu alatt, a házigazda pedig úgy gondolta, erről csak a sofőr tehet.
A Liverpool hosszabb ideig nem számíthat kolumbiai labdarúgójára, Luis Díazra, akit vasárnap az Arsenal elleni Premier League-rangadón le kellett cserélni.
Az RB Leipzig magyar válogatott kapusának jobb térdében elszakadt az elülső keresztszalag.
A magyar válogatott labdarúgó a Leverkusen elleni találkozó elején sérült meg.
A kocsi defektet kapott és ezért lehajtott az úttestről.
Hatan sérültek meg péntek délután egy órakor, amikor egy brüsszeli étterem teraszára hajtott egy kisbusz. A sofőrt azóta elfogták.