Mától lehet pályázni a tanyaprogramra
A Tanyafejlesztési Program új pályázati időszaka hétfőn megnyílt, augusztus végéig 240 alföldi településről lehet beadni a pályázatokat. Az idén 1,5 milliárd forint jut a tanyás térségek fejlesztésére.
A Tanyafejlesztési Program új pályázati időszaka hétfőn megnyílt, augusztus végéig 240 alföldi településről lehet beadni a pályázatokat. Az idén 1,5 milliárd forint jut a tanyás térségek fejlesztésére.
A Tanyafejlesztési Program finanszírozására mintegy 1,5 milliárd forint fordítható az idén, szemben a tavalyi 1 milliárd forinttal, jövőre pedig ez a forrás várhatóan már megközelíti a 2 milliárd forintot - mondta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
A tanyagondnoki szolgálat mindennapjaiba pillanthatnak be Néző Ferenc tanyagondnokkal. A Balkány körüli tanyakörzetek három nagy egységre oszlanak, ebből a legnagyobb terület Ferenchez tartozik, összesen 17 tanyát jár be nap mint nap, már több mint 20 éve.
A becslések szerint kétszázmillió forint a piaci értéke annak a kábítószernek, amelyre még szerdán bukkantak a rendőrök egy Nyíregyháza melletti tanyán. A nyomozás eredményeiről szombaton számoltak be a rendőrség és a katasztrófavédelem illetékesei Nyíregyházán.
Fegyvert, lőszereket valamint vadkendert is találtak a vámosok szombaton egy bácsszőlősi tanyán. Az ügyben az ingatlan tulajdonosa ellen eljárást indítottak - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
A tanyasi ingatlanok fajlagosan drágábbak lehetnek a közművesítés miatt, de még így megéri bevásárolni.
Robbanószert találtak Norvégiában azon a tanyán, amelyet a hét végén a skandináv országban elkövetett kettős merénylet feltételezett tettese, Anders Behring Breivik bérelt - közölte a norvég sajtó kedd este rendőrségi forrásra hivatkozva.
Egy nő életveszélyes állapotban van, két férfi meghalt, miután fogyasztottak egy ismeretlen folyadékból a neszűri tanyavilágban.
Illegális heroinüzem volt abban a tanyaépületben, amely kedden este gyulladt ki Nyíregyháza határában - tudta meg a HavariaPress. A helyszínről három férfi menekült el.
Életét vesztette az a férfi, akinek szombat reggel gyulladt ki jászszentandrási tanyája. A tüzet égő cigaretta okozta - tudta meg a HavariaPress.
Személyi szabadság megsértésével, zsarolással és lopással gyanúsít a Szegedi Rendőrkapitányság egy dóci férfit, aki a tanyáján csaknem egy hónapig fogva tartott egy másik férfit.
Még oltják Kisújszálláson a tüzet, amely késő délelőtt lobbant fel egy nádas területen, és tanyákat valamint egy raktárépületet is veszélyeztetett.
Egy nő meghalt egy Lajosmizse melletti tanyán kigyulladt házban; az áldozatot a szomszédok kihozták az égő épületből, de a mentőorvos már nem tudott segíteni rajta - közölte a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője kedd reggel az MTI-vel.
Fokozott figyelmet fordít a rendőrség a Nyíregyháza környéki bokortanyákra a kihűléses halálesetek elkerülése érdekében, lovas járőrök ellenőrzik, hogy az ott lakók, főként az egyedül élő idősek tudnak-e megfelelően gondoskodni otthonuk fűtéséről - közölte Fedor Rita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője.
Halált okozó testi sértés miatt indított eljárást a rendőrség az ellen a 84 éves asszony ellen, aki egy vita során halálra verte 62 éves lányát, csütörtök hajnalban, a Békés megyei Gerendáson - értesült a HavariaPress.
Mi mással dolgozna Albertkázmérpusztán egy kézműves csokoládékészítő, mint belga Callebaut alapanyagokkal. Ha már egyszer Brüsszelben tanult a csokiakadémián.
November 10-én távozott otthonából az az idős öregcsertői nő, akinek holttestét vasárnap délelőtt találta meg egy kecskeméti férfi, tanyája mögött - értesült a HavariaPress.
Szeptembertől többek között őstermelők, gazdálkodók is pályázhatnak a Tanyafejlesztési Programon belül támogatásként kiosztott 825 millió forintra.
Négyes kiemelt fokozatú erdőtűz pusztít Kelebia közelében, amely több tanyát is veszélyeztet; egy tanya melléképülete már leégett, de személyi sérülés nem történt a szombaton délután keletkezett tűzben - közölte a katasztrófavédelem.
Két élesíthető gránátot, 75 gramm robbantószert és egy füstgránátot találtak szerdán Ladánybenén, egy renoválás előtt álló tanya padlásán - közölte a rendőrség.