#tech

Egy magyar kapun át is elérhetőek a világ felhői
 

Egy magyar kapun át is elérhetőek a világ felhői

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az informatikai felhő egyetlen fogalom, pedig valójában ma már széles skálán mozognak a megoldások, és több (egymást átfedő) kategória is létezik, ráadásul nem mindenkinek ugyanaz a választás lesz jó. Cserébe, a bőség zavarán túl, mára kezd körvonalazódni, hogy van olyan verzió, ami a legtöbb cégnek jó lesz, ez pedig a hibrid felhő, minden más megoldás előnyével – és összességében elég kevés hátránnyal.

Invitech Invitech

















Magyar győztes a világ legnagyobb mobilfotós versenyén, egymillió pályázó közül választották ki
 

Magyar győztes a világ legnagyobb mobilfotós versenyén, egymillió pályázó közül választották ki

Magyar amatőr fotós diadalmaskodott a Huawei Next-Image Awards 2021 nemzetközi mobilfotós versenyén, melynek eredményét most közölte a cég. Tompa Attila Generációk című alkotásával – két másik versenyzővel egyetemben – elnyerte az Év fotósa címet, valamint a fődíjjal járó 3 millió forintos nyereményt. A világ legnagyobb mobilfotós versenyén idén több mint száz országból egymilliót meghaladó nevezés érkezett.

hvg.hu hvg.hu