Bemondta a Google: ezek az androidos mobilok kapják meg a gyorsabb Chrome böngészőt
A Google két feltétel meglétéhez köti, hogy az androidos eszközre felkerülhessen a 64 bites Chrome böngésző.
A Google két feltétel meglétéhez köti, hogy az androidos eszközre felkerülhessen a 64 bites Chrome böngésző.
Csütörtök hajnalban több rádióamatőr is vette a SMOG-1 névre keresztelt műhold jeleit.
A tervek szerint a következő három hónapban léphetnek piacra a gyártók az első olyan okostelefonokkal, amelyekben már a Snapdragon 780G fog dolgozni.
A Microsoft már teszteli azokat az új ikonokat, amiket a Fájlkezelőhöz készített el.
A Nintendo Switch sikerére nem kevesen irigyek. Még az olyan cégek is, mint a mobilos processzorairól ismert Qualcomm.
A Purple Fox nevű vírus létezéséről már 2020 májusa óta tudnak a szakemberek, de az elmúlt két hónapban nyugtalanítóan sok gépet kezdett el támadni.
Az iPhone 12-k bemutatásának egyik legvitatottabb mozzanata volt, amikor kiderült, hogy a gyártó nem mellékelt töltőt a telefon mellé. Az egyik brazil fogyasztóvédelmi ügynökség pénzbüntetést róna ki emiatt az Apple-re.
Speciális beszédgyorsítási funkciót fog bevezetni a WhatsApp. A netre már az is kikerült, hogyan fog kinézni az újdonság felhasználói felülete.
Az amerikai Agility Robotics fej nélkül, emberméretű testtel készítette el a Digit nevű robotja végső változatát, ami a jövőben az amerikaiak által rendelt csomagokat szállíthatja majd ki.
Szemet vetett a Microsoft az elsősorban videojátékosok számára készült, chatelésre és hanghívásra is használható Discord platformra.
A rendőrség után a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat kibervédelmi intézete és a Magyar Telekom is jelezte, az utóbbi időben megnövekedett a kártékony webcímet tartalmazó szöveges üzenetek száma. Az SMS-ek bármely mobilszolgáltató ügyfeleit bajba keverhetik, nem is kicsibe.
A legmagasabb, A+ osztályzatot adta a DisplayMate a OnePlus új csúcsmobiljának kijelzőjére.
A Media1 szerint a Telekom hálózatán majdnem 40, a Diginél pedig mintegy 130 televíziós csatornához férhet hozzá bizonyos településeken az is, akinek csak internetre van előfizetése. A Telekom cáfol.
Hosszas várakozás után a Xiaomi végre bemutatta a Black Shark 4 Prót, valamint kisebb testvérét, a Black Shark 4-et. A két készülék külsőre szinte semmiben nem tér el egymástól.
A mérnökként dolgozó Alessandro Paluzzi a Facebook androidos alkalmazásának forráskódjába nézett bele, és érdekes dolgot talált ott.
A Fuchsia nevű felületről úgy tartják, idővel az Androidot is leválthatja.
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő szerint a jogosultságot egyszer is elegendő igazolni.
Csak a veszteséget termeli az LG mobilos részlege, így a gyártó sürgősen megszabadulna tőle. De egyelőre senkinek sem kell.
A tudósoknak néha olyan vizsgálatokat is el kell végezniük, amelyek eredménye csak megerősíti, amit a többség ugyan tud, de sokan mégis bizonytalanok még benne: az 5G-nek nincs egészségkárosító hatása.
Új, ismeretlen vizekre eveznek a Space Force űrőrzői: szimulált térben fognak nemzetbiztonsági problémákat elhárítani.