Egy pillanat alatt csinál a nyári tájból télit a Photoshop-csapat új mesterséges intelligenciája
Firefly néven mutatta be a saját, mesterséges intelligencia-alapú képi eszközét az Adobe, ami számos területen lehet hasznos a fotók szerkesztésében.
hvg.hu
Talán már nem is lepődünk meg azon, hogy egyre több területre teszi be a lábát a mesterséges intelligencia (MI) – a ChatGPT, a Bing és a Google keresők saját MI-alapú szolgáltatásai mellett már akár gyógyszert is tud fejleszteni.
Az Adobe keddi bejelentése szerint a kreatív szoftvereiről ismeretes vállalat is elhozza az MI tudását egy erre épülő eszköz segítségével, amit Firefly névre kereszteltek.
A Firefly első változata a képgenerálásra és a szöveges effektusokra helyezi a fókuszt, például egy „Variációk generálása” (Generate variations) opcióval egy többrétegű képen lehet egy adott elemet – például egy világítótornyot – kiemelni, és azt az MI segítségével más változatokra kicserélni.
Sőt, egy nyári fotót pillanatok alatt tud az Adobe Firefly téliesíteni, csupán kérni kell tőle ezt egy parancsban, és pillanatok alatt téli táj lesz a nyáriból.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.