Ez lesz a főfogás az Orbán lány esküvőjén
A TEK-esek nem kapnak a Tiborcz-tanya specialitásának számító őzpörköltből. A bejáratnál őrködnek majd, onnan vigyázzák az Orbán Ráhel esküvőjén részt vevő főméltóságokat.
A TEK-esek nem kapnak a Tiborcz-tanya specialitásának számító őzpörköltből. A bejáratnál őrködnek majd, onnan vigyázzák az Orbán Ráhel esküvőjén részt vevő főméltóságokat.
hvg.hu
Szombaton fogták el a körözött autótolvajt. Felmerült, hogy fegyvert tart magánál, ezért jöttek a kommandósok.
hvg.hu
Egy hónappal meghosszabbította a lezárást a miniszterelnök otthonának környékén a Terrorelhárítási Központ (TEK) - olvasható a szervezet honlapján.
MTI
Hajdu János szerint a magyar jogrendszer a fegyverhasználat terén eléggé leköti a rendőr kezét, ami a szimpla hétköznapokon helyénvaló, de például egy túszejtésnél már nem feltétlenül. Azt is mondta, ha valaki meg akarná szüntetni a TEK-et, annak nem vele kell megküzdenie, hanem az izraeli, amerikai vagy német titkosszolgálatokkal.
MTI
A Terrorelhárítási Központ (TEK) nyíltan a jog fölé helyezi magát, amikor indokolás nélkül elrendeli a miniszterelnök háza környéki utcák lezárását – közölte a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ).
hvg.hu
Péntektől legkésőbb vasárnapig lezárja a Terrorelhárítási Központ (TEK) a miniszterelnök Cinege úti házának környékét.
hvg.hu
Éles lőfegyverré alakított légpuskával fenyegetőzött az az ipolydamásdi férfi, akit szerdán fogtak el a Pest megyei rendőrök a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársainak segítségével.
HavariaPress
Esküvőt nem biztosíthat a Terrorelhárítási Központ (TEK), csak védett személyeket, például a kormányfőt, de egyelőre még nem tudni, Orbán Viktor kéri-e a biztosítást Ráhel lánya esküvőjére – írta a Blikk. A TEK a hvg.hu-nak korábban azt a választ adta, hogy amennyiben a közjogi méltóság nem mond le a személyi védelemről, akkor ő munkatársaik is részt vesznek a magánrendezvényeken.
hvg.hu
Egy több mint három éve körözött, 45 éves várpalotai férfit fogott el a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége csütörtök délelőtt - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság.
MTI
A Terrorelhárítási Központ (TEK) közreműködését kérte a szentesi rendőrkapitányság annak a férfinak az elfogásához, aki a rendőrök információja szerint több munkatársa előtt kijelentette, fejbelövi különélő élettársát – közölte a rendőrség.
hvg.hu
Őrizetbe vettek a fővárosban hét embert, akik ellen kereskedéssel elkövetett, kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt indult eljárás - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken.
MTI
"A magányos elkövető – a XXI. századi terrorelhárítás új kihívása" címmel hirdetett tendert a Terrorelhárítási Központ. Elsősorban természetes személyek vagy csoportok jelentkezését várják.
MTI
Fegyvert kellett használniuk csütörtökön kora este a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársainak egy kaposvári akciójuk során - írta a sonline.hu Somogy megyei híroldal.
hvg.hu
Elfogtak a rendőrök és a a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai egy férfit, akit azért köröztek, mert nem kezdte meg jogerősen kiszabott hároméves büntetését - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken.
MTI
Körözték azt a 44 éves drogdílert, akire szerda reggel csapott le a Terrorelhárítási Központ a főváros XIII. kerületében.
HavariaPress
A Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársainak segítségéve fogta el a rendőrség azt a bátonyterenyei férfit, aki 100 százalékos kamatra adott kölcsönt arra rászorulóknak.
HavariaPress
A dunbaújvárosi nyomozók azért kérték a terrorelhárítók segítségét, mert úgy tudták, fegyver is van a drogtermesztőknél. Fegyvert aztán nem találtak.
MTI
Lezárta a TEK a kormányfő otthonának környékét, miután a devizahiteles demonstrálók arrafelé indultak a Kúria csütörtöki, számukra kedvezőtlen ítélete után.
MTI
Beismerő vallomást tett a Siófokon elfogott férfi, aki múlt pénteken robbantással fenyegetőzve rabolt ki egy szegedi postát. A pénzt nagyrészt szerencsejátékra költötte.
HavariaPress
A Csongrád megyei rendőrök a Terrorelhárítási Központ (TEK) közreműködésével Siófokon elfogták azt a férfit, aki múlt pénteken robbantással fenyegetőzve kirabolt egy szegedi postát.
HavariaPress
HavariaPress
hvg.hu