#TEK

Megint szükség volt a TEK-re

A debreceni nyomozók a Terrorelhárítási Központ műveleti egységével közösen Sajóbábonyban és Edelényben fogtak el két sajóbábonyi férfit, aki 80-90 éves embereket csaptak be és loptak meg Debrecenben – közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken.



110 millióért pakoltak homokzsákot a TEK-esek nyáron

110 millió forintjába került az adófizetőknek a TEK részvétele a nyári árvízi védekezésben. A szervezet azt állítja, munkatársai rendes napi munkaidejükön felül több mint 20 000 órát töltöttek a gátakon. Ennek a százmilliónyi tevékenykedésének azonban alig van nyoma – írja az Átlátszó.



A TEK-vezér küzdeni akar hibázó társukért

Több embert meg akart ölni az a férfi, akit hétfőn egy taxiban fogtak el a budapesti Ferenciek terén – ezt mondta a Terrorelhárítási Központ főigazgatója kedden az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Hajdu János itt is megerősítette, hogy szakmai hibát vétett egyik munkatársuk, aki véletlenül meglőtte az egyik technikusukat. Ugyanakkor küzdeni fog azért, hogy hibázó kollégája megtarthassa munkahelyét – tette hozzá.


Elismerte a kollégáját meglövő TEK-es, hogy hibázott

A Terrorelhárítási Központ egyik technikusát érte lövés hétfő este Budapesten, a Ferenciek terén. Munkatársa találta el, véletlenül, amikor elrakta fegyverét egy akció után. Egy férfit kaptak el. Az elfogás egy pontosan megtervezett, szakszerűen kivitelezett akció volt, senki sem volt életveszélyben – olvasható abban a tájékoztatásban, amelyet a hvg.hu megkeresésére küldött kedd este a Terrorelhárítási Központ. A megsérült technikus teljes felépülésre számíthat. A sérülést okozó munkatársa beismerte, hogy szakmai hibát követett el.



Nincs életveszélyben a meglőtt TEK-es

Megoperálták, de még intenzív osztályra sem került az a terrorelhárító, akit társa lőtt meg a Ferenciek terén. Tűzharc nem volt, a gyanúsított már a kocsiban ült, amikor eldördült a lövés.


Lövés dördült a Ferenciek terén

Vétlen lövés érte a Terrorelhárítási Központ munkatársát egyik kollégájának fegyveréből hétfő este Budapesten, egy sikeres elfogási akció után – közölték a TEK-től. Más források szerint egy rendőri akcióban dördült lövés a Ferenciek terén. Pontos részleteket nem tudni.


Strasbourg dönthet a TEK titkos adatgyűjtéséről

Miután az Alkotmánybíróság (Ab) elutasította erre vonatkozó indítványukat, az Eötvös Károly Intézet a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul annak érdekében, hogy pusztán miniszteri engedély alapján ne végezhessen titkos megfigyelést a Terrorelhárítási Központ (TEK).



Szűr, kutat, lehallgat – korlátlanul figyel a TEK

A rendőrség és a titkosszolgálatok közt félúton, valódi külső kontroll nélkül végzi titkos tevékenységét a Terrorelhárítási Központ. Bár nem verik nagydobra, a bűnözők elfogásán és Orbán Viktor védelmén kívül a TEK-nek joga van például telefont lehallgatni vagy lakásokba behatolni. Az Alkotmánybíróság a múlt héten úgy találta, a szabályozás nem szorul korrekcióra, elég, ha a miniszter megindokolja, miért ad engedélyt ilyesmire, őt majd a parlamenti bizottság ellenőrzi. De a gyakorlatban ez nem működik. Már csak magyar Snowden kerestetik: a hvg.hu mindenesetre kikért adatokat a TEK-nek kiadott minisztériumi engedélyek számáról.






Illegális fegyvertartókra csapott le a TEK

Engedély nélkül fegyvert és lőszereket tartó férfiakat fogtak el a Hajdú-Bihar megyei rendőrök a Terrorelhárítási Központ (TEK) segítségével Debrecenben és környékén. Az öt gyanúsítottat őrizetbe vették.




TEK-esek fogtak el Budapesten egy embercsempészt

A főváros XIV. kerületében fogták el múlt héten, pénteken a rendőrök a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársainak közreműködésével azt a magyar férfit, aki ellen az osztrák hatóságok adtak ki elfogatóparancsot embercsempészet miatt.