MSZP: a temetésben is csak bevételi forrást lát a kormány
Megnehezítené a szegény családok helyzetét, valamint a temetkezési vállalkozásokat is nehéz helyzetbe hozná egy jogszabálytervezet Simon Gábor MSZP-s képviselő szerint.
Megnehezítené a szegény családok helyzetét, valamint a temetkezési vállalkozásokat is nehéz helyzetbe hozná egy jogszabálytervezet Simon Gábor MSZP-s képviselő szerint.
Komoly bírságra számíthat, aki engedély nélkül, temetőként ki nem jelölt területen vagy lezárt temetőben halottat eltemet vagy a kiadott urnát nem engedélyezett helyen helyezi el. Tarlós István szerint az új szabály teremt a temetőkben, hogy ott ne lehessen mások érzéseit sértően viselkedni.
A régi falusi temetési szertartás tárgyait, szokásait és emlékeit bemutató kiállítás nyílt kedden a nyíregyháza-sóstógyógyfürdői Sóstói Múzeumfaluban. A tárlat mindenszentek ünnepéhez kapcsolódik és megpróbálja bemutatni az emberi élet utolsó fázisát.
Pontosítaná a halottvizsgálatra vonatkozó rendelkezéseket, szigorítaná a hamvak hazavitelének szabályait és hatósági árassá tenné a halottszállítást nem természetes halál esetén a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) - az erről szóló tervezeteket a kormány.hu-n tettek közzé.
Törvénytervezetet készített a temetkezések körül tapasztalható anomáliák kiküszöbölésére a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. E szerint a jövőben is haza lehetne ugyan vinni a hamvakat tartalmazó urnákat, de dokumentálni kellene, hová kerülnek. A temetkezési vállalkozásokat kitiltanák a kórházak 500 méteres körzetéből, és megpróbálják azt is elérni, hogy ne szállítsák fölöslegesen messzire az elhunytakat.
A pénztelenség miatt átalakulóban a kegyeleti kultúra, tíz családból kettő már nem temetteti el, hanem urnában hazaviszi szerettei hamvait – írja a Népszabadság.
Trák temetkezéseket fedeztek fel Bulgáriában a Szófiát a görög határral összekötő Sztruma autópálya építését megelőző feltárások során.
A nyerészkedő temetkezési vállalkozók megregulázását javasolják szakemberek a törvényhozásnak a halottak napjára készülő Kínában. Idén április negyedikére esik a kínai csingming, a több mint 2500 éves múltra visszatekintő hagyomány, a halottakra emlékezés ünnepe, amit a sírlesöprés napjának is szoktak nevezni.
Ritka és rejtélyes leletre bukkantak brit régészek Cambridge közelében: egy hetedik századi tinédzser holttestére, amelyet egy díszes ágyban temettek el, a leány mellére egy gránitból és aranyból készült keresztet helyeztek, mellette egy vasból készült kés és egy üveggyöngyökkel teli erszény volt.
Miközben egyre magasabbak a temetkezési költségek, a fővárosi kegyeleti szolgáltató nem takarékoskodik saját jóléti kiadásain - írja a Népszava a birtokába jutott belső vizsgálati dokumentumok alapján. György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes erre reagálva azt közölte az MTI-vel, hogy a lap az állításával ellentétben nem belső vizsgálatra, hanem egy névtelen levélre alapoz, amelyet a főváros is megkapott.
Európa legtöbb országában hozzájárul az állam a temetés költségeihez, a segély többnyire alanyi jogon jár, függetlenül a temettető jövedelmétől, illetve a temetés költségeitől, de Romániában például csak a nyugdíjasok kaphatnak segélyt, míg az íreknél jövedelemhez kötött - ismerteti a Népszabadság hétfői számában.
Várhatóan tavasszal a parlament elé kerül a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999-es törvény módosítása, amely szigorítani fogja szeretteink hamvainak otthoni elhelyezését - írja a Népszabadság.
A hamvasztás rendjét, az urnák hazavitelét és a temetkezési ágazatban dolgozók foglalkoztatásának kérdéseit is rendezné az új temetkezési törvény, amely várhatóan még idén az országgyűlés elé kerül. A legtöbb szolgáltatót tömörítő ipartestület elnöke szerint az új törvényre azért is szükség van, mert sokan ma is feketén dolgoznak a szektorban.
Gyermekek és lámák földi maradványait rejtő tömegsírt tártak fel Peruban, Huanchaquito közelében.
Ismeretlen ókori halotti kultusz nyomaira bukkantak amerikai tudósok a Himalájában, ahol az elhunytak csontjairól, mielőtt végső nyugalomra helyezték volna őket, gondosan lefejtették az izomzatot.
Tizennégy érintetlen prekolumbián sírt tártak fel Peruban: a temetkezések az összes olyan kultúrát képviselik, amelyek a Kr.e. 1500-as évektől a spanyol hódításig népesítették be az északi partvidéket.
A magas talajvízszint miatt tilos a koporsós temetés a nyíregyházi Északi temető három parcellájában és a borbányai sírkert egyes területein.
Nem pusztítja a természetet, égetéskor nem szennyezi a környezetet és kevesebbe kerül - hirdeti papírkoporsóit a velencei Paglierini temetkezési cég. A több mint százéves családi vállalkozás használta legelőször a keménypapírból préselt koporsót a múlt héten.
A megyében már hat településen egyáltalán nem vagy csak a temető egyes részein lehet koporsóban temetni a magas talajvízszint miatt. A tilalom néhol már tavaly nyáron életbe lépett.
A férfi azonnal jelezte a helyi temetkezési vállalatnál a dolgot, ahol elismerték, hogy valóban ők hibáztak és megígérték neki, hogy biztosítanak számára másik sírhelyet.