#temetés





Temetésen robbantottak Afganisztánban – 9 halott

Öngyilkos merényletet követtek el egy törzsi vezető temetésen hétfőn az észak-afganisztáni Baglán tartománybeli Burka körzetében. Legalább kilencen meghaltak és tizennyolcan megsebesültek – közölték helyi tisztségviselők.

MTI



Fotó: Bajnai és Falus is elment Váradi András temetésére

Szombaton temették el Etyeken az önkormányzati választás napja előtti este halálra gázolt Váradi András alcsútdobozi polgármesterjelöltet, aki az Együtt-PM színeiben indult volna. A temetésen Bajnai Gordon volt miniszterelnök és Falus Ferenc, az Együtt-PM volt főpolgármester-jelöltje is jelen volt.

MTI


Eltemették Sándor Csikart

Végső búcsút vettek pénteken Sándor Károlytól, az MTK 75-szörös válogatott, legendás futballistájától, akit több százan kísértek el utolsó útjára.

MTI







Robin Williams hamvait már másfél hete a tengerbe szórták

A San Franciscó-i öbölben, otthona közelében szórták szét az augusztus 11-én elhunyt Robin Williams hamvait egy nappal halála után - számolt be róla a Radar Online portál szerdai jelentése nyomán az amerikai sajtó. Hollywood az Emmy-díjak hétfői átadásán emlékezik a színészre.

MTI


Budapesten temetik el Bajor Imrét

Korábban szóba került, hogy a nemrég elhunyt Bajor Imrét kedvenc falujában, Fülén temessék el, ám a színész kifejezett kérésére Budapesten helyezik majd végső nyugalomra.

hvg.hu