Göncz Árpád temetésére készül a főváros
A péntek délután 15 órakor kezdődő szertartásra nagy tömeget vár a család és a Göncz Árpád Alapítvány, a BKK átszervezte járatait az Óbudai temetőnél.
A péntek délután 15 órakor kezdődő szertartásra nagy tömeget vár a család és a Göncz Árpád Alapítvány, a BKK átszervezte járatait az Óbudai temetőnél.
A BKK azt javasolja azoknak, akik részt kívánnak venni Göncz Árpád temetésén, azok autó helyett inkább üljenek buszra. Cserébe sűrűbb járatokat indít a közlekedési cég.
A volt államfő a végakaratában rendelkezett arról, hogy ne a Fiumei úti Nemzet Sírkertben, hanem Óbudán temessék el, és a szertartáson ne mondjanak beszédet a kormány és az Országgyűlés jelenlegi vezetői, és Áder János jelenlegi köztársasági elnök sem. Ennek ellenére Orbán és Áder is részt veszt a temetésen, persze magánemberként.
Csomagként küldte családja Oroszországból Izraelbe a már tizenegy napja halott nagymama testét, hogy ott temessék el.
Nem az állami protokoll szerint temetik el Göncz Árpád volt köztársasági elnököt, ezt ő maga kérte - hívta fel a figyelmet az Egyenlítő blog.
Harangozó Teritől szeptember 26-án, szombaton vesznek végső búcsút.
Pénteken az Óbudai temetőben kísérték utolsó útjára az orvos-genetikust. Az emberi erőforrások minisztere szerint Czeizel Endre megpróbált belelátni az öröklődés, a születés titkaiba, életműve középpontjában pedig "életünk legnagyobb ajándéka", a gyermek állt.
Pályatársainak és rajongóinak a pünkösdfürdői Boldog Özséb-templomban 16 órai kezdettel nyílik lehetőségük a búcsúra.
A szertartás családi körben zajlott. A temetőn kívül összegyűlt részvétnyilvánítók fotókat emeltek a magasba, és integettek a gyászmenetnek.
Összegyűjtötték a brit temetéseken legtöbbször felcsendülő dalokat - a hagyományos énekek mellett popdalok, sportindulók és még a Monty Python egyik szerzeménye is helyet kapott a listán.
Eltemették a Franciaországban lezuhant Germanwings-gép áldozatainak azonosítatlan maradványait, és ökumenikus egyházi szertartással megemlékezést tartottak a helyszín közelében lévő településen.
A család, a barátok, a versenyzőtársak és a szurkolók is végső búcsút vettek a 25 évesen múlt pénteken elhunyt Jules Bianchi francia Forma-1-es pilótától, akit kedden szülővárosában, Nizzában helyeztek végső nyugalomra.
Az 1989 utáni első szabadon választott Országgyűlés elnökét 10 órakor helyezik végső nyugalomra a Fiumei úti sírkert 28-as parcellájában.
Jövő kedden lesz Szabad Györgynek, az Országgyűlés korábbi elnökének temetése.
Jogsértő, hogy a temetkezési törvény a polgári törvénykönyvnél szűkebben határozza meg azok körét, akik számára biztosítani kell az elhunyt hamvait tartalmazó urna látogatását. Székely László ombudsman ezért a törvény mielőbbi kiegészítésének kezdeményezésére kérte Pintér Sándor belügyminisztertől, hogy a temetésre kötelezett személy nyilatkozata alapján ne csak a közeli, hanem általában a hozzátartozók is leróhassák a kegyeletüket az urnánál.
Vlagyimir Putyin orosz elnök is részt vett és felszólalt Jevgenyij Primakov volt orosz miniszterelnök gyászszertartásán a moszkvai Szakszervezetek Házának oszlopcsarnokában hétfőn. Primakov, aki Borisz Jelcin elnöksége idején volt kormányfő, pénteken, 85 éves korábab hunyt el, hosszú betegség után.
Ahogy tavaly novemberben, úgy most is a költségvetéshez benyújtott törvényben halasztották 2017-re a szociális temetést, aminek bevezetését eredetileg 2014 januárjára tervezték.
Nem tarthatják meg egyelőre a Germanwings-katasztrófa több áldozatának a temetését, mert hiba csúszott a halotti anyakönyvi kivonatokba és emiatt elhalasztották a maradványok átadását a családtagoknak.
Több százan vettek végső búcsút Kóti Árpádtól, a nemzet színészétől pénteken a debreceni Köztemetőben.
A debreceni Csokonai Nemzeti Színház művészét 80 évesen érte a halál április 26-án, pénteken búcsúznak tőle a debreceni Nagyerdei Köztemetőben.