#terrorizmus


Feloszlatná magát az ETA

Az ETA baszk szakadár fegyveres csoport bejelentette, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén kész tárgyalni a spanyol és a francia kormánnyal a fegyverletételről és önnön feloszlatásáról. A spanyol kormány elutasította a javaslatot.


Elfogtak négy amerikai férfit terrorizmus miatt

Négy dél-kaliforniai férfi ellen emeltek vádat az Egyesült Államokban amiatt, hogy az al-Kaidához és az afganisztáni tálibokhoz csatlakozva, amerikai polgárok ellen akartak merényleteket végrehajtani az Egyesült Államokban és külföldön - közölte helyi idő szerint hétfőn a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szóvivője.


Törökországban nem jó újságírónak lenni

Törökországban van a legtöbb bebörtönzött újságíró - derült ki a Bizottság az Újságírók Védelmére (CPJ) nevű szervezet jelentéséből, amely arra is rámutatott, hogy az országban egyre nagyobb támadások érik a sajtószabadságot.



Állandó fenyegetettségben a francia zsidók

A francia állam kemény fellépést ígér az egyre durvább antiszemita támadásokkal szemben. A kétezres évek eleje óta egyre több és egyre erőszakosabb a francia zsidókat érő támadás, melynek elkövetői főképp iszlám radikálisok.




Martonyi harcol a nemzetközi terrorizmus ellen

Martonyi János támogatásáról biztosította az ENSZ nukleáris terrorizmus elleni munkáját a világszervezet New York-i székházában tartott nukleáris terrorizmus elleni konferencián. A magyar külügyminiszter ezt megelőzően megbeszélést folytatott Jukija Amanoval, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatójával is - írta a Külügyminisztérium az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében.




Blokkolja a mobilokat a terror ellen Pakisztán

Pakisztán kikapcsolta a mobiltávközlési hálózatokat pénteken a nagyobb városokban, hogy megakadályozza robbanószerkezetek mobiltelefonnal való működésbe hozását. Ezen a napon számos tüntetés várható az országban az Egyesült Államokban készült iszlámellenes film miatt.





Országok, ahová tilos elutazni

Katasztrófa turizmus? Extrém sport? Mindkettőt megtalálja a latin drogháborúk kereszttüzében. Vagy a Külügyminisztérium figyelmeztető listáján.





Hat terrorgyanús embert fogtak el Londonban

Terrorcselekmények előkészítésének gyanújával őrizetbe vettek hat embert csütörtökön Londonban. A rendőrség szerint az ügy nincs kapcsolatban a három hét múlva kezdődő londoni olimpiai játékokkal.