Nagy verekedés volt a belgrádi városháza előtt a kormánypárti képviselők testőrei és tüntetők között – videó
A rendőrökkel is összeverekedtek a tüntetők, mert több embert is megpróbáltak elvinni.
A rendőrökkel is összeverekedtek a tüntetők, mert több embert is megpróbáltak elvinni.
A Forma–1-es legendáról több mint 1500, személyes adatot tartalmazó fájlt lopott el a korábbi testőrük, többek között a Schumacher balesete után készült képeket, videókat és a teljes orvosi kartonját is.
Késve reagáltak Fico testőrei arra, hogy a kormányfő odament a tömeget üdvözölni, ráadásul az egyikük ösztönösen cselekedett.
Az illetőnek azonban fegyvere nincs, és már a rendőrséghez sincs köze.
A magyar rendőrök és TEK-esek mentették ki Bán Tamást, akit a török elnök emberei bántalmazhattak, miután a férfi bemutatott az út túloldaláról Erdogannak Budapesten. "Magyarul szidalmaztak, de akcentusuk volt” – emlékezett vissza Bán, aki a hvg.hu-nak azt is mondta, várhatóan feljelentést tesz, hiszen “letepertek a földre, rám térdeltek, és kicsavarták a kezemet”.
Az államfőt, aki szerint fontos, hogy Balaton-átúszás csak Magyarországon van, egy férfi és egy női testőr kísérte a vízben is; ezt a Terrorelhárítási Központ (TEK) is megerősítette.
Spears azt írta: "Egyszerűen megkocogtattam a vállát. A biztonsági embere aztán hátba vágott, anélkül, hogy hátranézett volna. Majdnem ledöntött a földre, a szemüvegem is leesett.
Nem ismerték fel a királynőt, aki vette a lapot, és készségesen lefotózta az amerikai turistákat, amint saját testőrével pózolnak, akiről megtudták, hogy már találkozott az uralkodóval.
A jelek szerint nem zökkenőmentes a miniszterelnök nyaralása.
Az elfogott testőr szerint Transznisztrián keresztül akarták Moszkvába csempészni.
Szópárbajt, egymásnak beszólogatást, valamint egy komoly miniszterelnöki csúsztatást hozott az Országgyűlés őszi ülésszakának első napja.
Azt nem közölték, ki és mivel fenyegette meg az országos tisztifőorvost.
A francia elnök ugyanakkor úgy érzi, elárulták.
A gyanú szerint a rendőrök ellopták és átadták Macron testőrének a verekedésről készült felvételt.
A beszámolók szerint nagyon közvetlen és kedves Ashton Kutcher, aki elkísérte Budapestre itt forgató kedvesét. Állítólag szeptemberig maradnak, házat béreltek.