#Törökország



Törökország is Kadhafi távozását követeli

Recep Tayyip török miniszterelnök azt akarja, hogy a líbiai vezető hagyja el az országot és azonnal engedje át a hatalmat. Ez a kijelentés többek között azért is meglepő, mert Törökország korábban még belpolitikai engedményekkel megoldhatónak vélte a válságot.



Partnerség az EU-val: Törökország többet akar

Törökország számára "nem opció" a megkülönböztetett partnerség az Európai Unióval, és sajnálja, hogy véleménye ez ügyben eltér Ausztriáétól - állapította meg a Kurier című osztrák lapnak adott interjúban a török államfő.





Két új városra osztanák Isztambult

Két új városra osztanák fel a 17 milliós Isztambult, hogy könnyebb legyen irányítani az egyre népesebb metropoliszt – jelentette be Recep Tayyip Erdogan török kormányfő. A Boszporusz két – európai és ázsiai - oldalán létrejövő két különálló várost két új földalatti járattal és egy új híddal kötnék össze a pártprogram szerint.






A török külügyminisztert fogadta Schmitt Pál

Az államfő és Ahmet Davutoglu török külügyminiszter megbeszélésén Schmitt Pál hangsúlyozta: Magyarország elkötelezett a Török Köztársasággal fenntartott kiterjedt kapcsolatok továbbfejlesztésére. A köztársasági elnök felhívta a figyelmet arra: Törökország Magyarország egyik legfontosabb EU-n kívüli gazdasági partnere.


Törökország tálib iroda felállítását fontolgatja

Törökország kész fontolóra venni azt az elképzelést, hogy területén irodát nyisson az afgán kormány ellen harcoló tálib lázadóknak, és ezzel hozzájáruljon a háborút lezáró béketárgyalások megindításához - közölte hétfőn török külügyi forrás.



Keleten is keresett termék a magyar marha

Több mint 45 százalékkal nőtt a magyar marhakivitel, ugyanis az elmúlt egy-két évben jelentős kereslet jelentkezett Törökország, Kazahsztán, Oroszország és Ukrajna részéről is - írta keddi számában a Napi Gazdaság.




Ankara a törökellenes agresszorok elfogását várja Berlintől

Az utóbbi hónapokban különböző német városokban élő törökök lakásai, mecsetek, közösségi intézmények ellen elkövetett támadások "nyilvánvalóan a rasszizmusban, idegengyűlöletben és iszlámellenességben gyökereznek" - mutat rá a török külügyminisztérium nyilatkozata.