#tőzsde

Újra emelkedéssel zártak a nyugat-európai tőzsdeindexek

Erősödtek csütörtökön az előző napi jelentős esés után a nyugat-európai értéktőzsdék. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 1,24 százalékos emelkedéssel 984,08 ponton zárt, 1,73 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt.



Kissé erősödött délutánra a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 104,06 pontos nyitás után tovább emelkedett csütörtökön kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 16 395,53 ponton állt, ami a szerdai záró értékéhez képest 165,22 pontos, 1,02 százalékos emelkedés, a csütörtöki nyitásnál 61,16 ponttal magasabb.


Új tőzsdei kategóriát terveznek a BÉT-en

Átalakul a Budapesti Értéktőzsdére (BÉT) bevezetett cégek kategóriarendszere a közeljövőben, a jelenlegiek mellett megjelenhet egy új kategória is - mondta Katona Zsolt, a BÉT új vezérigazgatója a Figyelőnek adott interjújában.


Pluszban nyitott a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 104,06 pontos emelkedéssel, 16 334,37 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,64 százalékkal erősödött.




Tovább gyengült délelőtt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 181,16 pontos nyitás után tovább csökkent szerdán délelőtt. A BUX 11 óra 30-kor 16 444,63 ponton állt, ami a keddi záró értékéhez képest 302,92 pontos, 1,81 százalékos csökkenés, a szerdai nyitásnál 121,76 ponttal alacsonyabb.



A nyugat-európai tőzsdéket is lehúzta Papademos nyilatkozata

Mínuszban indult a kereskedés a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken szerdán. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 a várakozásoknak megfelelő 1,16 százalékos gyengüléssel kezdett, a frankfurti DAX-30 1,24 százalékos csökkenéssel indult, a párizsi CAC-40 1,41 százalékkal maradt el nyitás után a keddi záróértékétől.



Az ázsiai tőzsdéket is megviselték a görög hírek

Kétnapi emelkedés után visszaesett szerdán a tokiói értéktőzsde fő mutatója. A Távol-Keleten is megriasztotta a befektetőket az előző görög miniszterelnök nyilatkozata arról, hogy Görögország esetleg feladhatja az eurót. Lukasz Papademosz később a CNBC-nél helyesbített: azt mondta, hogy Görögországban nem készülnek efféle tervek, csak azt "nem tudja kizárni", hogy más országokban felkészülnek ilyen eshetőségre.




Emelkedést várnak ma a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 134,62 pontos emelkedéssel, 16 734,26 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,81 százalékkal erősödött.


A szerdai EU-csúcsra figyelnek a nyugati tőzsdék

Emelkedő indexekkel indulhat a kereskedés kedden a főbb nyugat-európai tőzsdéken. A befektetők nagy érdeklődéssel várják az EU szerdai csúcstalálkozóját abban a reményben, hogy az uniós vezetők bizalomerősítő intézkedéseket hoznak a gazdasági növekedés támogatására.


Pluszban állnak a New York-i tőzsdék

Jelentős pluszban álltak a New York-i értéktőzsdék vezető mutatói a hétfői kereskedés leállítása előtt mintegy két órával. Az elmúlt hat napot gyengüléssel fejezték be az indexek, amelyek a múlt héten november óta legnagyobb gyengüléssel zártak.




Duplázott az Alteo

Kiemelkedő növekedést produkált mind az EBITDA-szintű, mind a nettó eredménysoron 2012 első negyedévében az Alteo energetikai csoport. Az Alteo idén további jelentős növekedést tervez, már a közeljövőben sor kerülhet újabb akvizíciókra a megújulószektorban. A növekedési stratégia megvalósítását a tervek szerint akár már az idén tőzsdei tőkebevonás segítheti.