Budapestre számolni kellett, Varsót kiütötte az amerikai adat
A vártnál rosszabb amerikai makroadat ellenére masszív plusszal zárt a BUX, amit ma főleg az OTP húzott, de folytatta menetelését a Mol is.
A vártnál rosszabb amerikai makroadat ellenére masszív plusszal zárt a BUX, amit ma főleg az OTP húzott, de folytatta menetelését a Mol is.
hvg.hu
Mínuszban kezdett ugyan a Mol csütörtökön, néhány perc után azonban ismét emelkedni kezdett az olajipari papír árfolyama.
hvg.hu
Megtört az elmúlt napokban szárnyaló Mol lendülete: az olajipari papír a szerdai harangszót a piros tartományban hallgatta meg.
hvg.hu
Szinte teljesen ledolgozták napi veszteségeiket a New York-i értéktőzsde vezető indexei a keddi kereskedés végére.
hvg.hu
Tavaly decemberben az előző hónaphoz képest 30,5 százalékkal csökkent a részvények forgalma a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), kétszeres árfolyamértéken számolva 605 milliárd forintot tett ki - derül ki a BÉT havi statisztikájából, amely a brókercégek jelentései alapján készült.
hvg.hu
Londoni értékforgalmazók szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 hétfőn huszonöt pont körüli veszteséggel, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 tíz pont körüli erősödéssel nyithat.
hvg.hu
Gyér forgalom után csökkenő indexekkel zártak az európai tőzsdék szerdán, miután 14 havi csúcsokat állítottak be az előző kereskedési napon. A veszteséget főként a banki papírok vezették. Az energiaipari részvényeket az olajár terhelte meg. Az indexek csökkenését főként az év végi pozíció rendezéseknek tulajdonították a szakértők.
hvg.hu
A részvényszekció forgalma megközelítette az éves napi átlag felét december 30-án, a BUX szerény mínuszban zárta a kereskedést.
hvg.hu
Alacsony forgalom mellett kis mértékben emelkedhet a BUX hétfőn az optimista nemzetközi piaci hangulat miatt az MTI által megkérdezett szakértő szerint.
hvg.hu
Rekord alacsony forgalom mellett 1,61 százalékkal emelkedett a Budapesti Értéktőzsde mutatója, a BUX, így a három napos kereskedési hetet 20714,29 ponton, az előző pénteki záró értéknél 328,91 ponttal magasabban zárta.
hvg.hu
A keddi, alig hétmilliárd forintos forgalom után szerdán tovább csökkent az érdeklődés a budapesti parketten: a részvényszekcióban mindössze 5,5 milliárd forint cserélt gazdát.
hvg.hu
Alacsony forgalom mellett emelkedett a BUX. Az OTP, a Richter és a Mol is pluszban zárt, a kispapírok többsége azonban lefelé vette az irányt.
hvg.hu
Az ázsiai tőzsdék többsége veszteségben állt a tokiói zárás idején, a Nikkei 225 index azonban szerény emelkedést ért el annak köszönhetően, hogy Japán a vártnál magasabb kereskedelmi többletet ért el novemberben és egyben több mint egy éve első alkalommal regisztrálhatták az export növekedését Ázsiába.
hvg.hu
A BUX szerda reggel megfordult 20 600 alatt és 20 700 fölött is, fél óra elteltével visszaért oda, ahonnan indult.
hvg.hu
Elindult a Nordtelekom részvények kereskedése kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). Az idén ez a negyedik részvénybevezetés a BÉT-en.
hvg.hu
Kis forgalomra, enyhe ármozgásokra számítanak a szakértők a Budapesti Értéktőzsdén, a piac irányát tekintve azonban nem egységesek az előrejelzések.
hvg.hu
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 387,98 pontos, 1,89 százalékos emelkedéssel, 20.939,60 ponton zárt pénteken.
hvg.hu
Beadta a bevezetési kérelmét a Budapesti Értéktőzsdére a magyar Nordtelekom Távközlési Szolgáltató Nyrt. - közölte a BÉT a honlapján csütörtökon.
hvg.hu
A régiós és a nyugat európai indexekhez képest is egy hajszállal felülteljesít a BUX, amely az elmúlt napok esése után ma felfelé indult.
hvg.hu
A hazai magánbefektetői réteg részvénypiaci aktivitása érzékelhetően megnőtt az utóbbi időszakban: ma már több mint 13 ezer hazai kisbefektető napi rendszerességgel kereskedik a tőzsdén, nőtt a részesedésük a tőzsdei forgalomban, és emelkedett a háztartások által birtokolt részvényállomány is - derül ki a Budapesti Értéktőzsde felméréséből.
hvg.hu