Egy nap alatt száz gyorshajtó
Csaknem száz vezetőt értek gyorshajtáson a 4-es számú főút Szolnok megyei szakaszán múlt pénteken tartott közlekedésbiztonsági akcióban, ellenük közigazgatási eljárás indult - közölte a rendőrség.
Csaknem száz vezetőt értek gyorshajtáson a 4-es számú főút Szolnok megyei szakaszán múlt pénteken tartott közlekedésbiztonsági akcióban, ellenük közigazgatási eljárás indult - közölte a rendőrség.
unknown
Tavaly év végén az észak-karolinai rendőrség az autópályán megengedettnél nagyobb sebességgel száguldó gépkocsiról szemből készített fotó segítségével azonosította egy kettős gyilkosság menekülő elkövetőjét. A fotón látható rendszám alapján egy lehajtónál el is fogták az illetőt. Az azonosításhoz az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) az ott már kísérletképpen rendszerbe állított új arcfelismerő berendezését használták.
MTI
Sokan felháborodva nézik, amikor a rendőr tiltott helyen megállva méri a közlekedő járművek sebességét. A felháborodás az új KRESZ hatályba lépéséig jogos is volt - írja a JogIQ blog a legutóbbi bejegyzésében.
hvg.hu
Az automata sebességmérők elterjedése időről-időre felveti az emberi közreműködés szükségességét. Néhány napon belül a világ különböző pontjain jelentettek be hibás méréseket, illetve jogtalan büntetéseket, köztük Magyarországon is. Gyakran megesik, hogy lerobbant, épp szervizben lévő, vagy csak egyszerűen parkoló autók gazdáit bosszantják a kellemetlen levelek.
hvg.hu
A rendőrség honlapján közzétette a decemberi gyorshajtók toplistáját. A téli időjárás ellenére bőség volt szabálytalan autósokban.
hvg.hu
A szabálysértők az interneten is megnézhetik majd az automata traffipaxok által róluk készült képeket - írja a szombati Népszabadság.
hvg.hu
2009 közlekedésrendészeti legjeit a police.hu tette közzé.
hvg.hu
Az ötven új rendőrségi mobil sebességmérő készüléket a jogszabályi előírásoknak megfelelően a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal hitelesítette, azok mérési pontossága ellenőrzött - közölte honlapján a rendőrség szerdán.
hvg.hu
Rosszul működnek az új rendőrségi traffipaxok, gyakran téved az ötven új készülék az eljárás elindításához szükséges adatokban - közölte kedden az MTV Híradója.
hvg.hu
Az országos főutakon 200 - illetve opcionálisan további 100 - közúti ellenőrzésre szolgáló, automatikusan üzemelő járműsebesség-mérő rendszer kialakítására és üzemeltetésére írt ki tárgyalásos közbeszerzést az Országos Rendőr-főkapitányság. A felhívás a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
hvg.hu
Közétette az ORFK a november havi gyorshajtók toplistáját. 240 kilométer/órás sebességével egy BMW nyerte a leggyorsabb autós negatív fődíját, ám a 300 ezres büntetésben két másik autós részesült.
hvg.hu
Az elmúlt hónap gyorshajtásért kiszabott 300 ezer forintos büntetései után ismét rekordbírságokat küld a Csongrád megyei Nagymágocs belterületén száguldozó autósoknak a rendőrség - tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
hvg.hu
Borsod-Abaúj-Zemplén megye útjain az elmúlt hétvégén szokásos szolgálatuk során a forgalomellenőrző alosztály járőrei 154 gyorshajtóval szemben intézkedtek - tájékoztatta a rendőrség hétfőn az MTI-t.
hvg.hu
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a közutakon az elmúlt héten összesen kilenc személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt, ebből négy súlyos és öt könnyű sérüléssel járt. A zalai rendőrök ebben az időszakban nyolc sofőr vezetői engedélyét vonták be ittas vezetés gyanúja miatt - adta hírül a police.hu.
hvg.hu
A rendőrség közzétette az október havi sebességellenőrző berendezések vezénylését Pest megyében.
hvg.hu
Nagyhalász belterületén, a lakott területen megengedett 50 kilométeres sebességgel szemben 148-cal hajtott egy autós, akit bemért a traffipax - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.
MTI
Három kirívóan gyorsan hajtó autóst mértek be az elmúlt hetekben a zalai rendőrök, akik az üzemben tartókat egyenként 130 ezer forintos bírsággal büntették - tájékoztatta kedden az MTI-t a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
MTI
Fél éven belül több mint ötszáz új sebességmérő készüléket telepít a rendőrség és a Magyar Közút az ország útjaira, a sebességtúllépések és a tiltott parkolások számának további csökkentése érdekében - értesült a HavariaPress.
HavariaPress
Az Országos Rendőr-főkapitányságnak a hét autópályán elhelyezendő sebességmérő műszerekre kiírt tárgyalásos közbeszerzést újra kell értékelnie, miután jogellenesen zárta ki abból az NJL Konzorciumot és a Siemens Zrt.-t - a határozat a Közbeszerzési Értesítő legutóbbi számában jelent meg.
MTI
Internetes honlapján tévhitnek minősíti a rendőrség, hogy a megengedett legnagyobb sebességet 15, illetve 20 km/órával túllépő járművezetőkkel szemben csak figyelmeztetést alkalmaz. A tévhit alapja az lehet, hogy május 2-ától megváltoztak az objektív felelősségen alapuló bírságolás szabályai: a gyorshajtás miatti, még 2008 januárjában bevezetett bírságok összegét már nem százalékosan, hanem a túllépés mértéke alapján határozzák meg.
unknown